Hirmondo

Ünnep Miklósváron

Ünnep Miklósváron

Július 25-én, vasárnap egész napos ünnepet tartottak a közigazgatásilag Baróthoz tartozó Miklósvár településen.

Miklósvár egy dologban egészen biztosan élen jár: nemcsak Erdővidék, de egész Székelyföld legelső írásban említett települése. Ennek datálása 1211-ből, vagyis pontosan 810 évvel ezelőttről származik, amikor is II. András magyar király a Teuton lovagrendnek adományozott föld határaként említi a települést Indagines Nicolai néven. A falu Erdővidék római-katolikus szegleteként van nyilvántartva, a helybéliek életében ezért nagy jelentőséggel bír az Anna-napi búcsú is, melyet idén az első írásos említés ünnepi alkalmával együtt tartottak.

Hirdetés
Hirdetés

A templomi búcsú mellett ez alkalommal a miklósváriak búcsúztak öt éve itt szolgáló fiatal lelkészüktől, Fülöp László plébánostól is. Búcsúmiséjén a plébános köszönetet mondott a híveinek, de a környező községek és Barót város polgármestereinek is: mint mondotta, nem volt olyan dolog, amiben ne támogatták volna. Külön köszönet illette Gáj Nándor megyei tanácsost, akinek segítségével a plébánia két pályázatot is benyújtott, felújították az iskolát, illetve új multifunkcionális épületet építenek általuk. A mise végén a plébánostól megható pillanatok keretében búcsúztak a Nagy Adél tanítónő vezette helybéli kisiskolások is, megköszönve az értük tett fáradozást.

Hirdetés
Hirdetés

Mise után a program a templom előtt ünnepi beszédekkel folytatódott. Történelmi zászlósort is felsorakoztattak a tíz évvel ezelőtt, az első írásos említés 800. évfordulója emlékére állított emlékműnél, ahol Demeter László történész, Erdővidék Múzeumának igazgatója arra szólította a jelenlevőket, hogy tartsák meg újabb 810 évig a szülőföldet, a haza bölcsének, Deák Ferencnek szavait idézve: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges”.

– Mi nem adtuk fel, és nem mondtunk le semmiről – hangoztatta Demeter László.
Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke úgy vélte, hogy a vidék, és Miklósvár ma is őrzi régi pompáját és hamisíthatatlan történelmi hangulatát, majd az értékek, a hagyományok megőrzésére szólította a helyieket.

Benedek-Huszár János, Barót város polgármestere ez alkalommal búcsúzott Fülöp László plébánostól, akinek szellemisége, mint mondta, hiányozni fog. A helybélieknek azt tanácsolta, nyugodtan kihúzhatják magukat, legyenek büszkék arra, hogy Székelyföld első írásban említett településének lakói. 

Hozzászólások