Hirmondo

Új traktor új eszközökkel

Új traktor új eszközökkel

Négy eszközzel bővítették a városgazdálkodási részleg felszereltségét a napokban, de az elkövetkezőkben további elemeket szeretnének még vásárolni, hogy minden viszontagságra fel legyenek készülve a téli időszakra.

Az Országos Vidékfejlesztési Ügynökség (AFIR) finanszírozta részben a befektetést, amelynek kapcsán vásárolt a város egy új traktort, hozzá pedig háromfelé billenő pótkocsit, ágdaráló és fűnyíró gépezetet, valamint egy öntözésre alkalmas tartálykocsit. Para Sándor városmenedzser elmondta: a városgazdálkodási osztály felszereltsége igen hiányos volt, ugyanis a meglévő erőgép, valamint a pótkocsi is régi már, ideje volt mindenképpen modernizálni ezeket.

– A pályázat összértéke 327 ezer lej, amelyből az AFIR 224.121,92 lejt adott, a többit, mintegy 102.878,08 lejt helyi költségvetésből kellett biztosítanunk. Az eszközöket hétfőn szállították el hozzánk, ellenőriztük, kipróbáltuk őket. Huszonnégy hónapig vannak garanciában, valamint a szervizelésük is ingyenes számunkra – fejtette ki a városmenedzser.

Gyerő József kifejtette: az év eleji tapasztalatuk azt bizonyította, hogy szüksége van a városnak ezekre a gépekre, eszközökre.

– Mindannyian emlékszünk, amikor márciusban nagy mennyiségű vizes hó esett le. Akkor nagyon sokan kifogásolták, hogy későre sikerült beavatkoznunk, valamint, hogy nem tudtunk minőségi munkát végezni. Az önkormányzatnak volt akkor is ugyan egy traktorja, valamint béreltünk még erőgépeket, de be kellett látnunk, hogy erősítenünk kell a felszereltségünket ilyen szempontból, ezért vásároltuk meg az említett eszközöket – magyarázta az elöljáró. Nemsokára elkezdik a közbeszerzését egy hóekének és egy hótolólapnak.

Az említett pályázat tételei közül azonban nemcsak az erőgép volt sürgős a város számára, nagyon fontosnak tartották, hogy öntözésre alkalmas tartálykocsit is beszerezzenek.

– Eddig tűzoltóautókkal oldottuk meg az utak öntözését, mosását, de ez kockázatos volt, ugyanis fennállt a veszélye annak, hogy emiatt a tűzoltóautó nem ér oda időben egy esetleges tűzhöz. Mindig összeszorult szívvel küldtük el a tűzoltóautót utat locsolni – részletezte.

A fűnyíró, ágvágó az utak szélének karbantartását fogja végezni, valamint a zöldövezetekét. A sípályán, Tündérvölgyben elég nagy zöld területei vannak az önkormányzatnak, amelyeket karban kell tartani. Nemsokára készítik elő a sípályát a téli szezonra, azon a munkálatokat már az új traktor és fűnyíró végzi.

Hozzászólások