Felhívás!

Többhetes lemaradás

A „repülőstart” után, csigatempóra váltott a sepsikőröspataki csatorna építése. A szakemberek szerint, ha a kivitelezési időt tartani akarnák, a munkálatok nagyjából egyharmadánál kellene lenniük, ehhez képest öt százalék körül vannak.

A pályázaton nyertes Dâmboviţa megyei cég egy géppel és három emberrel szándékszik kivitelezni a több mint egymillió euró értékű pályázatot – legalábbis eddig ennyit „mutatott fel”. A munkát május 22-én, Árkos végében kezdték, és „szélsebesen” átvágtak a mezőn, naponta 120–130 métert is haladtak. Bortnyik Csaba, a munkálatokat az önkormányzat részéről felügyelő ellenmérnök már akkor jelezte: nem fog ez mindig ilyen simán menni.

– Itt, a mezőben, egyrészt puha a talaj, másrészt a fagyhatár alá szinte találomra tehetik a csöveket, hisz a szennyvizet ezen a szakaszon szivattyú nyomja, 10–20 centiméteres szintkülönbségek észre sem vevődnek – magyarázta Bortnyik Csaba.

És így is történt. Ahogy beértek a faluba, ahol már szabadeséssel folyik a szennyvíz, ahol a cső esését ezrelékekben jegyzik, állandóan mérni és ellenőrizni kell a mélységet, „elfogyott” a lendület: alig néhány méter csövet fektetnek le naponta. Ráadásul tömött, döngölt, kavicsos réteget kell ásni, gyakran kitörik a markolókanál foga, sőt, egy alkalommal eltörött a gép karja is.

– Ha nem küldenek még legalább egy csapatot, még egy géppel, akkor nem lehet befejezni határidőre a munkát. Az nincsen jól, hogy egy hónap alatt nem értek végig a Bethlen Gábor utcán, mi lesz akkor télen? – veti fel a szakember.

Az önkormányzat gyakorlatilag tehetetlen, hisz ki van szolgáltatva a kivitelezőnek. Elzavarhatná ugyan őket, de félő, hogy akárcsak a többi pályázatnál, nem kapnak másikat. A munkálatokat – elvben – 2021 májusára kell befejezni.

 

Hozzászólások