Hirmondo

Szintet lépett az oltszemi farm

Folyamatosan bővül a Mikó-kastély gazdasági udvarának ménese, mely jelenleg 11 egyedet számlál. Legutóbb dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója, Mondok József, Izsák város polgármestere, a Duna Aszfalt Kft. és Lázár Zoltán világbajnok fogathajtó, a Magyar Lovas Szövetség elnöke két kancát adományozott, amelyből egyik sajnos elpusztult.

Hirdetés
Hirdetés

Az ajándékot annak apropóján kapták, hogy az 1939-ben Oltszemről elszármazott világbajnok kisbéri ménnek Magyarországon kilencszáz utódja született. Az oltszemen született két csikót tavaly a Fábián házilovardában fedeztették be egy törzsménnel, sajnos, az egyik csikó elpusztult, mielőtt világra jött volna.

A kisbéri mellett az Incitato vérvonalat is szeretnék erősíteni. Ezért az oltszemi farmon született kétéves Incitato-csikót törzsménnek szeretnék felnevelni. Az elöljáró kiemelte, idén négy hónapon át volt a farmon a Szombatfalváról hozott, Tulipán vérvonalú fedezőmén, hogy ezt a vonalat is továbbvigyék.

A magyar Agrárminisztérium a COVID–19 járvány negatív hatásának mérséklésére rövid távú támogatási programot hirdet az állattenyésztők részére. Idén előreláthatólag 80.000 forinttal támogatják a tenyésztőegyesületek valamelyikében regisztrált kancák sikeres fedeztetését. Mivel a bodoki önkormányzat is tagja a Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesületnek, a helyi tanács élni kíván a lehetőséggel.

Önfenntartónak is nevezhető a kastély gazdasági udvara, hiszen zöldséget, gyümölcsöt termesztenek, az állatoknak szükséges takarmány is kikerül a többhektáros fogathajtó pályáról, melynek betakarításában egyszerre 10-15 oltszemi és bodoki traktorista dolgozik kalákában. Legutóbb például 135 nagy kerek bála lett, de gyakran kapnak támogatóktól is adományként gabonát vagy takarmányt. Kész a terv egy 24 méter hosszú, 7 méter magas, 10 méter széles szénacsűr felépítésére is, amelyben takarmányt és munkagépeket tartanak majd.

Hozzászólások