Hirmondo

Szépen fejlődik a község

Szépen fejlődik a község

A községben az ivóvíz- és csatornahálózat kialakítása, gázvezetékek bekötésének tervei mellett számos tennivaló akad – tudtuk meg Páll Endre polgármestertől, akivel a település fejlődéséről beszélgettünk.

– Melyek az elmúlt időszak legfontosabb munkálatai?

– Először is szeretném a pályázatok segítségével elvégzett munkálatokat megemlíteni. Uniós pályázatot tettünk le Gyulafehérváron, az AFIR-hoz (Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség), amely értéke 10 ezer euró, és amelyből egy tűzoltó pótkocsit szeretnénk vásárolni, hiszen ez tűzesetnél hasznos lenne, de akár a parkok növényeinek öntözésére, az aszfalt tisztítására is tudnánk használni. A Kovászna Megyei Tanácsnál is nyújtottunk be pályázatot a kézdiszentkereszti, valamint bélafalvi művelődési házak korszerűsítésére. Kézdiszentkereszten sikerült már a kultúrotthont belül felújítani, a parkettát felcsiszoltuk, meszeltünk, Bélafalván pedig illemhelyiséget alakítottunk ki, kívül-belül meszeltünk, ugyanakkor megoldottuk az esővíz elvezetését is, mivel az eddigi csatornák már tönkrementek, illetve a konyha modernizálására is sor került. Emellett a művelődési ház előtt új kerítést állítottunk fel. Ha már az újításoknál tartunk, fontos megemlítenem, hogy a polgármesteri hivatalnál is külső-belső festést végeztünk, mert tíz éve nem volt javítva az intézmény, így rászorult korszerűsítésre.

– Szépen haladtak a munkálatokkal, mit sikerült önerőből megvalósítani?

– Az óvodánál a fűtést szolgáltató kazán eddig a pincében volt, de a tűzoltóság ezt nem engedélyezi, megoldást kellett találni. Azonban kazánházat építeni hosszas és bonyodalmas folyamat lett volna, mivel műemlék zóna maga a terület. Hosszas tanácskozás után arra a döntésre jutottunk, hogy az iskolához tartozó kazánházból, a föld alatt vezetjük át a fűtést.

– Hatékony ez a rendszer?

– Nagyon. Teljes mértékben meg vannak elégedve az intézmény munkatársai, valamint a szülők. Körülbelül ötven méter a vezeték, azonban mára már olyan fejlett a technológia, és olyan szigetelések léteznek, hogy nagyon alacsony a hőveszteség.

– Hogyan haladtak a többi munkálatokkal?

– A kézdiszentkereszti buszmegálló háta mögött lévő játszótér új kerítést kapott, mert rossz állapotban volt. A Pisti kút környékét és a kutat is modernizáltuk, parkot alakítottunk ki, padokat helyeztünk el, hogy nyáron pihenésre is szolgáljon a fiatalok és idősek számára. Ha már a parkok modernizálásánál tartunk, fontos megemlítenem, hogy részt vettünk a Magyar Turisztikai Ügynökség 2022-es évi Virágos Magyarország környezetszépítő versenyén, amelynek célja a hazai kertkultúra felkarolása, támogatása és nem utolsósorban bemutatása, népszerűsítése. A versenyen diplomát szereztünk, és elismerésüket fejezték ki, hogy parkjaink akár egy város viszonylatában is megállnák helyüket.

– Gratulálunk, ez komoly elismerés!

– Köszönjük szépen. A munkát a patakok csőbe vezetésével folytattuk, hiszen vannak olyan szakaszok a községben, ahol az utcák keskenyek, és a patak is ott folyik el, a meder kezdett beomlani. Végül erre a megoldásra jutottunk, hogy nem kevés pénzért csöveket vásároltunk, hogy ezzel is szélesedjen az út. Ilyen volt a Borvíz pataka, amelynek egy részét tavaly csöveztük le, a Csavarok utcája is keskeny volt, így oda is csöveket vásároltunk. Szeretnénk ezt a munkálatot folytatni, nem tudjuk egyszerre az egész utcát csövezni, de ahol a víz veszélyezteti az útszakaszt, ott megtesszük.

Az iskoláknál is korszerűsítések voltak.

– Elsőnek a polyáni tanintézmény B épületét tatarozták, majd a tornatermet modernizálták, kicserélték a nyílászárokat, valamint a folyosókra új padlócsempét raktak. A fejlesztések sora itt nem állt le, hiszen az előkészítősök osztályterme, a tanári, a titkárság, valamint az igazgatói iroda is új parkettát kapott, valamint minden osztályterem padlóját újralakkozták. Az ötödikesek és a hatodikosok terme teljes felújításon esett át, a titkárság, az igazgatóság és a könyvtár pedig új bútorzattal gazdagodott. Nemcsak Kézdiszentkereszten, Bélafalván is megszépült az iskola. A bejárat előtti lépcsőt padlócsempével borították be, minden osztálytermet projektorral, vetítővászonnal vagy interaktív táblával láttak el. Ezekben az iskola igazgatója, Szigeti Attila érdemel dicséretet, valamint Kiss Melinda tanítónő. A költségeket a helyi önkormányzat finanszírozta. Idén ismét 300 ezer lejjel támogatja a helyi önkormányzat és Kovászna Megye Tanácsa – fele-fele arányban – az intézményt.

– Több szponzor is támogatta az iskola korszerűsítését.

– Igen, nekik hála, az iskolában az informatikaterem felújítása is megtörtént, a labor új íróasztalokat kapott, és Richard van der Dys holland vállalkozó támogatásának köszönhetően új számítógépekkel szerelték fel, hogy a gyerekek még hatékonyabban tudjanak fejlődni és tanulni. Bandi András kézdiszentkereszti születésű vállalkozó is rendszeresen támogatja az alma matert. Hála neki, iskolánk 120 iskolapaddal és székkel gazdagodott az elmúlt évben, amelyek az I–IV. osztályos diákok osztálytermeibe kerültek. A bútordarabok Hollandiából érkeztek, Kocsis Péter vállalkozó gyűjtötte össze, és szállította az intézménybe.

– Meglehetősen sok utcát sikerült az elmúlt évben felújítani.

– Igen, több utcát sikerült leaszfaltozni az elmúlt időszakban, amelyekre még nem került sor, azokat rendszeresen tört kövezzük, kavicsozzuk, hogy járhatóak legyenek. Kézdiszentkereszt fekvése hegyes, nagyon sok kavicsot kell elszórni, mert esőzések esetén a legtöbbet elmossa az eső. Egy-egy felhőszakadást követően olyan károk keletkeznek, amelyeket önerőből, munkaerőhiány miatt nagyon nehéz helyreállítani.

– Milyen pályázatok vannak kilátásban a jövőre nézve?

– A víz- és a csatornázási rendszer lenne a legfontosabb, amelyre már több alkalommal is letettük a pályázatot, 2008 óta folyik ez a procedúra. Az a legnagyobb gond, hogy a pontozásnál figyelembe veszik, hogy mekkora a község lakosságának száma. Mivel mi kétezer lakoson alul vagyunk, nem érjük el azt a pontszámot, ami elégséges lenne. Most érkezett egy lehetőség az Anghel Saligny-program keretében, ahol nagy összeg van jóváhagyva, négymillió lejre lehet pályázni községenként, de ez csak bővítésre lenne elég, ahol nincs megépítve a hálózat, oda még megkezdeni sem elégséges.

– Mekkora összegre lenne szüksége Kézdiszentkereszt községének?

– 18 millió lejre. Volt alkalmam találkozni Cseke Attila miniszterelnök úrral, akinek megemlítettem ezt a gondot, és megkérdeztem, mit gondol, benyújtsuk-e a pályázatot? Ugyanis a terv felújítása is nagyon sokba kerül, és ha nincs esélyünk a nyerésre, akkor számunkra pénzkidobás ekkora összeget belefektetni. A miniszter úr azt javasolta, nyújtsuk be, hiszen van rá esély, hogy megnyerjük.

Hozzászólások