Hirmondo

Szavazhatunk az ötletekre

Szavazhatunk az ötletekre

Nyolc pályázatot lehet megtekinteni a bp.kezdi.ro oldalon. Közösségi terek létesítésére, skate park kialakítására és digitális városformálására is érkeztek be projektek, amelyek maximálisan 50 ezer lejjel lesznek támogatva.

Hirdetés
Hirdetés

A részvételi költségvetés kerete idén 100 ezer lej, de már januárban elstartol a következő kiírás. Az alábbiakban a benyújtott pályázatokból szemlézünk, helyszűke miatt a teljesség igénye nélkül.

A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szövetség 50 ezer lejre pályázott, céljuk egy közösségi tér kialakítása. „A közterek közösségi életünk színhelyei, egyéniséget adnak a városnak. (…) A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet – KVISZ ezért egy új tér kialakítását tűzte ki célul. A Dózsa György utcai kis tér rendezetlen, át kell gondolni és új funkciót adni számára. Nyissuk meg a teret, zárjuk ki a parkoló autókat és adjuk át a közösségnek. Legyen találkozási pont, ahol az emberek szabadidejükben összegyűlhetnek, a fák/lugasok árnyékában megpihenhetnek, kikapcsolódhatnak, kapcsolatokat teremthetnek és ápolhatnak. Az új tér egy rendezett zöldterület, a köztéri bútorok kialakítása egy új, modern, funkcionális teret alkot, amely a tömbházrengetegben egy oázis lesz, bicikliparkolóval, okospaddal, kis rendezvényekre alkalmas térrel, heverőkkel és asztalokkal” – írják projektjükben.

Egy másik projekt a digitális város kialakítását célozza meg. „Szeretnénk létrehozni egy 360 fokos (virtuális túra) információs portált, amely egy helyre gyűjtené a városról szóló összes fontos és a helyi vállalkozásokról szóló információt. Ez a portál összeköttetésben lenne egy mobil applikációval és egy információs pannóval. Az intelligens turizmus ugyanakkor a klasszikus turisztikai szolgáltatások természetes fejlődését jelenti. Az IT&C széleskörű használata számos fejlődési lehetőséget generált a turisztikai szolgáltatások körében az internet használatával, mely nem csak a vállalatoknak (kliensek elérése, szolgáltatások diverzifikálása, kommunikációs eszközök), hanem a klienseknek is hasznára vált. A turisták számára hozzáférhető interaktív pannó elhelyezése a város központjában, amelyen megjelennek egy virtuális túra keretén belül a város fontosabb turisztikai pontjai” – írják a pályázat megfogalmazói, akik szintén egy 50 ezer lejes értéket céloztak meg.

A hintanyerő-anyuerő – szülői összefogás a nyujtódi játszótér felújítására című projekt értéke 49.814 lej. „Projektünk célja a nyujtódi gyerekek számára biztonságossá és élvezhetővé tenni a játszóteret, valamint az iskola és óvoda udvarát. A játszótér több mint 10 éve készült, bár kisebb javítások voltak végezve, ennek ellenére az állapota folyamatosan romlott, a játékok elavultak, rozsdásak, korhadtak, hiányosak. (…) Szeretnénk épp ezért, először is megfelelő kerítést, olyant, amely méltó egy ilyen intézményhez, amely biztonságot nyújt a gyerekeinknek arra az időre, amit itt töltenek nap mint nap. Továbbá szeretnénk egy részt bekeríteni az óvodások számára, ami természetesen az óvodai programon túl a falu összes kisgyerekének nyújt lehetőséget kikapcsolódásra, játékra, testmozgásra. Terveinkben szerepel még egy kisebb parkoló, ahol az intézményben dolgozók, illetve a szülők is biztonságban tudják hagyni a járműveiket” – írják.

A fokozatos fejlődés pályázat elképzelői az iskolák lépcsőzeteire felhelyezhető dizájnelemekről szól. „A jelmondatokkal, eseményekkel vagy akár matematikai műveletekkel feldíszített matricák a lépcsőfokok szélére kerülnek fel. A lépcsőfokra felhelyezhető dizájnelemek mellett az ajtók nyitásánál lévő szöget egy hasonló elemmel feldíszíteni. Ez a matrica (lehúzós) matematikai szögekkel lenne tele. Ezeket a földre lehetne felragasztani, úgy, hogy ne zavarja a közlekedést” – fogalmazták meg ajánlásukat.

Egy másik, közel 50 ezer lej értékű projekt a természetben való oktatást célozza meg. „Egy osztályterem berendezése a zöldövezetben lehetővé tenné tanórák, iskolai és iskolán kívüli tevékenységek szervezését közvetlen kapcsolatban a természettel, ami által a különböző kísérletek és megfigyelések lehetővé teszik az elmélet és gyakorlat ötvözését. A kialakított területet születésnapok szervezésére, szülőkkel, illetve projekt partnerekkel való találkozásokra, iskolai ünnepségek, nyári táborok, de az „Iskola Másként” program keretén belüli tevékenységek szervezésére is lehetne használni. Mivel iskolánk nem rendelkezik megfelelő területtel, egy ünnepi nagyteremmel, illetve egy olyan hellyel, ahol az after school program keretén belül ebédelni lehetne, a projekt által szeretnénk egy tetővel ellátott lugast létrehozni, amely egy osztályteremnek felelne meg a szabadban, 3 asztalból és padokból lenne kialakítva 24 tanuló számára” – írják a Turóczi Mózes-iskolából beküldött projekt kezdeményezői.

Hozzászólások