Hirmondo

Szavazás indul!

Szavazás indul!

Kézdivásárhely önkormányzatának városrendészeti bizottsága előkészítette a város parkolási szabályzatát, amelyről a közeljövőben szavaz a helyi tanács. Mindaddig a bizottság szeretné a lakosság véleményét is kikérni, így meghallgatást tartanak a témában. Az mindenki számára nyitott, a bizottság tagjaival ott lehet megosztani az észrevételeket a fizetéses parkolás bevezetésével, működtetésével kapcsolatban.

A parkolási rendszer javított és bővített szabályzata elérhető a www.kezdi.ro honlapon, a közérdekű hirdetések menüpont alatt. Már a 30 napos nyilvános vita során is számos vélemény, észrevétel érkezett, ezt kibővítendő tartják a meghallgatást. A bizottság elnöke, dr. Szilveszter Szabolcs úgy fogalmazott: fontos számukra, hogy ez a parkolási rendszer a város legtöbb lakója számára elfogadható legyen. Nem kérdés, a fizetős parkolásra szükség van Kézdivásárhelyen, hiszen mióta az előző rendszer megszűnt, eluralkodott a káosz a város központjában.

„Ma már több ember állít meg amiatt, hogy legyen újra fizetős a parkolás, mint akik ellene vannak. Reményeink szerint, a meghallgatáson is ez igazolódik be, és létre tudunk hozni egy olyan rendszert, amely rendet teremt városunkban” – fogalmazott.

A meghallgatások időpontja május 5., (péntek) 16 és 18 óra között, illetve május 8., (hétfő) 10 és 12 óra között, mindkét időpontban a polgármesteri hivatal gyűléstermében várják a lakókat.

Az újonnan kidolgozott parkolási szabályzat alapelvei között szerepel, hogy a fizetéses parkolást a polgármesteri hivatal működteti majd, a fizetési időszak 8.30 és 16.30 között lesz, a parkolási díjak automaták esetén 1 lej/óra, a 24 órás jegy 8 lejbe kerül, és lesz SMS-ben történő fizetési lehetőség is. A szabályzatban megfogalmazott előírások megsértése esetén az első 48 órában a kihágó a napidíj összegét kell befizesse, 48 óra után a szabályzatban fogalmazott büntetést róják ki, ebben az esetben 48 órán belül ugyancsak lehetőség van a büntetés felének kifizetésére.

A kiváltott parkolójegyek a város minden pontján érvényesek lesznek a jegyen található időintervallum alatt. A parkolásból befolyt pénzösszeget a parkolók és automaták karbantartására fordítják. Április 26-tól szavazás is indul a polgármesteri hivatal Facebook-profilján, ahová szintén lehet véleményeket megfogalmazni.

Hozzászólások