Hirmondo

Startol a retró autók versenye

Startol a retró autók versenye

A nagysikerű Klausenburg Retro Racing hetedik, kézdivásárhelyi kiadása június 22-én, pénteken 18 órától startol a Gábor Áron térről. Első nap a versenyzők bemutatkozására, valamint retró járműveik szemléjére kerül sor, a futamokat június 23-án, szombaton reggel 9 órától a Skat Kart pályán követhetik. Az autók három kategóriában – klasszikus, valamilyen módosítással rendelkező és rally – jelentkezhettek, a szervező Klausenburg Retro Racing csapata tájékoztatása alapján több mint hatvanan vesznek részt a versenyen.

A sofőrök autók három körben próbálhatják ki autóikat, az első kör 9 órától, a második déli fél 12-től, a harmadik kör 15 órától lesz. Mindhárom körben minden kategória indulója bizonyíthat. A díjátadó ünnepséget a futamok után, várhatóan 19.30-tól tartják a helyszínen. Az ünnepélyes startra a belépés ingyenes, a futamokra 10 lej. Az autósrendezvény támogatását – többek között – Kézdivásárhely önkormányzata vállalta.
Aki a verseny tavalyi kiadásán részt vett, az tudja, a Klausenburg Retro Racing futamain többszörös országos ralibajnokok is megfordultak, valamint olyan autótulajdonosok, akiknek járműve több mint 30 éves. A részletes program a www.klausenburgretro.ro , valamint a www.kezdi.ro honlapon érhető el.
Kézdivásárhely önkormányzata felhívja a lakosság figyelmét, hogy június 22-én, pénteken, az ünnepélyes start előkészítése miatt a Gábor Áron teret a Posta, a Függetlenség utca, a Mester utca és az Apafi Mihály utcáktól lezárják. A főtérre reggel 8-tól már nem lehet autóval behajtani. A forgalomkorlátozás este 8-ig tart. <<

Hozzászólások