Hirmondo

Röviden

Modern iskola

A kézdiszentléleki önkormányzat arra törekszik, hogy a község összes tanintézményét, illetve kultúrotthonát felújítsa. Így került sor a kézdikővári iskola teljes rehabilitációjára és bővítésére. Az eredeti elképzelés szerint a településen minden tanintézmény egy épületbe kerülne (az óvoda ingatlanja – aminek épületét korábban szintén felújították a falu bejáratánál kapott helyett), így az önkormányzat téli időszakban jelentős összeget spórolhatna meg a fűtésköltségeken. Az óvoda még nem költözött át a felújított épület tetőterébe, ehhez még be kell szerezniük a szükséges engedélyeket.

 

Szerződést bontottak

Sikerült felbontani a szerződést a csődhelyzetbe került Conforesttel, így új versenytárgyalást írhatnak ki a kiskászoni és kővári út befejezésére. Mint ismeretes, a brassói részvénytársaság mintegy két éve került bajba, és ez azzal járt, hogy a felvállalt munkákat (a kővári és a kiskászoni mellett ilyen volt a kézdivásárhelyi Vasút utca is) nem fejezték be. Kőváron és Kiskászonban is a sáncok kialakítása maradt hátra.

 

Nagykorúsítás és idősek köszöntése

Tavaly november 4-én Kézdiszentléleken megtartották a nagykorúsítási ünnepséget, majd november 25-én az időseket is köszöntötték. Tavaly Kézdiszentléleken Baróthi Szabolcs, Demeter Ágnes, Demeter Boglárka, Gazda Johanna, Hodor Norbert, Jánó Kinga, Kanabé Szilárd, Kerekes Szabolcs, Kovács Adrienn, Kovács Hunor, Kovács Szilvia, Miklós Levente, Molnár Cs. Rudolf, Molnár Gy. Rudolf, Molnár Réka, Pál József, Pál Réka, Pinti Szilárd, Porkoláb Zsombor, Szabó Tímea, Tóth András, Vargyasi Tamás, Voloncs Attila lett nagykorú, Szárazpatakon Fábián Szabolcs, György Noémi, Kerezsi Ákos, Lemhényi Izabella, Pászka Alpár, míg Kőváron Fekete Csaba, László Laura, László Réka, Ópra Anita, Ópra Viktória és Ópra Viktor.

Hozzászólások