Hirmondo

Röviden

Pályázati lehetőségek

Ma, október 19-én 15 órától a baróti Party Pub vendéglő emeleti termében az Alutus Regio Egyesület munkatársai az új LEADER-pályázati lehetőségeket ismertetik az érdeklődőkkel.

 

Kukkants be az otthonba!

Nyílt napot tartanak október 20-án, pénteken a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság által működtetett baróti családi házban (Kossuth Lajos utca 180. szám), ahol tizenegy – egykor elhagyott, vagy hátrányos helyzetű családból származó – gyermek részesül teljes ellátásban, otthonos körülmények között. Ezen a napon 12 és 17 óra között alkalom lehet bepillantani az ott élő gyermekek hétköznapi életébe.

 

Jeles napok, népszokások

Október 20-án, pénteken 18 órakor Erdővidék Múzeumának Kalendárium sorozata keretében az októberi jeles napokat elevenítik fel, kiemelten Orsolya napját, összpontosítva a szüretre és a kukoricafosztásra. A szüreti mulatság alatt táncot és népi játékokat Lakatos Csilla néprajzkutató tanít, a talpalávalót Nagy Károly és Nagy Magor, valamint Nagy Adél Réka húzzák hegedűn, illetve brácsán. A kukoricafosztás és mulatság énekesei a Nagy Adél tanítónő által vezetett köpeci ifjak énekcsoportja lesz. A vígassághoz szükséges musthoz a szőlő törését és préselését a nagybaconi néprajzi és régiséggyűjtemény tulajdonosa, Kusztos Vilmos igazgatja. Csuhébabák elkészítését a köpeci Szilágyi Etelka Imola irányítja. Házigazda: Hoffmann Edit muzeológus. Az eseményre korosztályra való tekintet nélkül szeretettel várnak minden érdeklődőt.

 

Koncert

Október 21-én, szombaton 18 órától a baróti református templomban koncertezik a székelyudvarhelyi Riverenza régizene-együttes.

 

Hármas könyvbemutató

Október 24-én, kedden 19 órakor Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár-termében három ’56-os témájú kötetet mutatnak be: Nem hiába haltatok meg – Tercsi naplója 1956-ből, Világ csodája ’56, illetve Benkő Levente Bűn volt a szó (2002) kötetének bővített, második kiadása. A köteteket ismerteti Nahimi Péter történész, szerkesztő. Meghívott: Vajda Jenőné Németh Terézia (Tercsi).

Hozzászólások