Hirmondo

Röviden

Röviden

Internethasználat díjmentesen

Ingyenes wifihálózatot épít ki az önkormányzat Bodok községben. A három település különböző pontjain érhető majd el a levelezésre, böngészésre és kapcsolattartásra alkalmas szabad hozzáférésű internet. A WiFi4EU kezdeményezés keretében kiépített rendszer biztonságos lesz a gyerekek számára is, ugyanis letiltják a felnőtt tartalmakat.

 

Megújult a zaláni imaház

A Zaláni Református Egyházközség az elmúlt hetekben fejezte be az imaház külsejének felújítását a Kovászna Megye Tanácsa által biztosított pályázatnak köszönhetően. A teljes munkálat összege 52.514 lej, melyből 40.000 lejt a megyei önkormányzat nyújtott idei fejlesztés-orientált költségvetéséből. Szász István Gergely református lelkész a munkálat kapcsán köszönetét fejezte ki a helyi önkormányzatnak is, valamint mindazon presbitereknek és egyháztagoknak, akik hozzájárultak a kivitelezéshez.

 

Régi bodoki képeket gyűjtenek

Elődeink nyomában címmel fotópályázatot hirdet a Sepsibodoki Református Egyházközség és a helyi Mesekunyhó. A pályázat célja régi családi képek által bepillantást nyújtani a község egykori életébe, hétköznapjaiba, ünnepeibe, hagyományaiba, meghatározó pillanataiba. Tisztelettel kérik a falu lakóit vagy elszármazottait, hogy amennyiben birtokukban van ilyen, a régi bodoki élet megörökítését szolgáló kép, juttassák el azt október 31-ig a református egyház irodaszolgálatához. A leadott fotókat digitalizálják, az elbírálást követően pedig visszajuttatják a tulajdonosához. A kiválasztott képeket szabadtéri kiállítás során láthatja a közönség. Az iroda programja: kedd, szerda, péntek 9–12 óra, csütörtök 15–18 óra között. 

Hozzászólások