Hirmondo

Röviden

Simább utcákért

Barót polgármesteri hivatala az elmúlt időszakban törtkővel és belehengerelt kőporral javított a Víz utca állapotán. Azt ígérték, hogy a munkálatokat az utca felső felében is folytatják, egészen a Keleti tóig, később pedig a Híd utca állapotán is javítanak hasonlóképpen, de az anyagi lehetőségek függvényében a falvak utcái is sorra kerülnek az ősz folyamán.

Megújuló középületek

A baróti polgármesteri hivatalnak helyet adó épület mellett Köpecen is sikerült tatarozni a falu központjában található tűzoltószertár épületét. Baróton az Aita Green House Kft. végezte a felújítást, javítottak a szarufákon, lécezetet cseréltek és újracserepezték a tetőt, Köpecen pedig helyi összefogással, kalákában javítottak az épület tetőzetén.

Segítség a romáknak

A romák felzárkóztatását segítő ROMACT-program ismét hallatott magáról Baróton: közreműködéssel egy 15 ezer euró értékű beruházást szeretnének megvalósítani, mellyel a mintegy negyven roma családnak lakást biztosító városi tömbház mellett tűzifa tárolására alkalmas korszerű raktárhelyiséget alakítanának ki.

Őszi takarítás

Barót város önkormányzata szombaton 10 órától újabb várostakarítást hirdet, melyre várják az önkéntesek jelentkezését. A megmozduláson a baróti, miklósvári, bibarcfalvi, bodosi, felsőrákosi, köpeci magánszemélyek, iskolák, egyesületek és egyházközségek is részt vesznek.

Hozzászólások