Hirmondo

Röviden

Alacsony adó-befizetési kedv

Barót polgármesteri hivatalának közleménye szerint, március 31-ig a barótiak – élve a 10%-os kedvezmény lehetőségével is –, az idei adók és illetékek 34,64%-át fizették be, összesen 1.170.956 lej értékben. A pénz kétharmada magánszemélyektől, egyharmada pedig jogi személyektől származik. Az arány messze elmarad a más székelyföldi városokban tapasztalt befizetésektől. 

A Focisulisok is takarítottak

A baróti Focisuli is bekapcsolódott a város tavaszi takarításába, közel 50 személy részvételével tisztítva meg kedden a baróti terelőutat és környékét. „A szemétszedés jó hangulatban telt, a végén hagymás– zsíros kenyér járt a résztvevőknek, és köszönet a szervezőknek, hiszen a környezet tisztántartása mindannyiunk érdeke” – tudatták. 

Koronavírus-helyzetjelentés

A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság legújabb jelentése szerint Baróton a koronavírussal fertőzött személyek aránya 2,09 ezrelék, mellyel a megye közigazgatási egységei között a város a 19. helyen áll (a 47-ből). Az erdővidéki statisztikát Vargyas vezeti 4.01-es fertőzöttségi rátával. 

Partnerségben a romákkal

Barót polgármestere a roma közösség felzárkóztatását célzó Romact-program képviselőivel, Robert Matei-jel és Bartha Pál Csabával tartott megbeszélést a héten, melyen azokat a tényezőket vették számba, amivel a helybéli romák életkörülményein javíthatnának. A városvezetés arra fektetne hangsúlyt, hogy a roma gyermekek megfelelő oktatásban részesüljenek, végezzék el az iskolát, ugyanakkor fontos, hogy szakképzettséget szerezzenek, munkahelyet találjanak, de a lakáshigiéniai körülményeik javítását is szem előtt kell tartani. Ezeket célozzák a Romact-program projektjei, melyek megvalósításához a város partneri segítséget nyújt.

Hozzászólások