Hirmondo

RÖVIDEN

RÖVIDEN

Ünnepváró, másként

Idén egy kicsit minden más, így a gyertyagyújtás és az adventi időszak is más lesz. Kézdivásárhely önkormányzata és a Vigadó Művelődési Ház minden erejével arra törekedett, hogy az ünnep szépségét, a várakozás meghittségét tudja megteremteni ebben a helyzetben is. Megszokott adventi gyertyagyújtás a főtéren nem lesz, helyette az éterbe költözik a programsorozat, az önkormányzat és a Vigadó közösségi oldalára.

Gyertyagyújtás helyett, minden adventi szombaton, azaz december 5-én, 12-én és 19-én a megszokott időpontban, tehát 18 órától a kézdivásárhelyi egyházak képviselői egy-egy rövid adventi gondolattal idézik meg a várakozást, az ünnepre való készülődést, majd szimbolikusan meggyújtják a Gábor Áron téren felállított koszorú gyertyáját. Emellett a Vigadó Művelődési Ház A várakozás szentsége című adventi sorozata jelentős szelete lesz az idei adventi időszaknak. Ebben helyi tehetségek és civilek fogalmazzák meg ünnepi üzeneteiket versek, mesék, prózák és egyéni gondolatok formájában.

***

Vigadóart  – A várakozás szentsége

„Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.” (Pilinszky János)

Évről évre várjuk a karácsonyt, várjuk a szent ünnepet, amely odafentről, Istentől érkező ajándék, egy meglepetés. Isten érkezése erre a sokszor olyan reménytelen, kusza földünkre. Viszont az ünnepet nem lehet megvásárolni. Erre vágyni és várni kell. Isten ajándékát, a Karácsonyt befogadni csak nyitott szívvel és felkészített lélekkel lehet, ahogyan ezt Pilinszky János is oly találóan és lényegretörően megfogalmazza: „Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyódhatunk: ami megtörtént, és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk. Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből. Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valóban mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.”

A várakozás izgalmában doboghat együtt a szívünk az előttünk álló napokban az által, ha A várakozás szentsége adventi sorozatba bekapcsolódunk. A VigadóArt városunk és környékünk tehetségeit, alkotóit, értékes egyéniségeit szólította meg, hogy csatlakozzanak a várakozás megszenteléséhez. Örömet szerezni és közvetíteni mások felé mindazzal, ami ezt az ünnepet körülveszi: adventi gondolataink, Istent hívó verseink, gazdag karácsonyi énektárunk által.

Legyünk részesei ennek a csodának!

Színpadtechnika: Fekete Magdolna, Popov Sándor , Vargyasi Vince

Hang- és fénytechnika: Szabó Csaba, Szabó Norbert, Szabó Hunor

Produkciós asszisztens: Tuzson Erzsébet, Jakabos Katalin, Szegeti Abigél, Tamás Réka

Arculat: Wameleon Design

Fotó: Szegeti Abigél

Rendező asszisztens: Nánia Hilda és Nánia Hanna

Zene, operatőr, vágó: Nagy Szabolcs

Gyártásvezető, rendező: Lung László Zsolt

Hozzászólások