Hirmondo

RÖVIDEN

RÖVIDEN

Színpadra lép a Pokolsár

A nemrég bejelentett előadás betegség miatt elmaradt, amennyiben a járványügyi mutatók megengedik azonban november 7-én, szombaton és 8-án, vasárnap színpadra viszi Molnár Ferenc A doktor úr című művét a kovásznai Pokolsár Egyesület Színtársulata. A belépőket már elkezdték értékesíteni a bemutató előadásokra. A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásáért hozott korlátozásoknak megfelelően a helyek száma korlátozott, az előadásokon pedig a távolságtartás, valamint a maszk viselése kötelező lesz. Helyfoglalás, jegyek elővételben a Kovásznai Városi Művelődési Ház jegypénztárában hétfőtől csütörtökig 8-15 óra között, pénteken pedig 8-13 óra között lehetséges. Az előző, végül elmaradt bemutatóra megvásárolt jegyek érvényesek az új időpontra is, de helyfoglalás továbbra is szükséges személyesen vagy a 0267.340394, 0762.674.516-os telefonszámokon, a fenti órarend szerint, vagy az esemény Facebook-oldalán.

1956-os megemlékezés

A Magyar Polgári Párt kovásznai szervezete és a Lyukaskő Egyesület közösen szervez ma megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulóján, amelyet az ’56-os emlékműnél tartanak, ma délután 17.30 órától. A rendezvényen közreműködnek a KIKAPCS-olsz! Ifjúsági zenecsoport, a Havadtői Sándor 109-es számú cserkészcsapat és Sinka Izabella, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai.

Családi tökfaragás

A Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete tegnap 18 órától fogadta a családokat a kovásznai művelődési ház udvarán, ahol a gyerekekkel közösen töklámpásokat készítettek. A halloween-i díszelem-készítéséhez legtöbben otthonról vitték a szükséges alapanyagokat, majd közösen láttak neki a lámpások elkészítéséhez.

Hozzászólások