Hirmondo

Röviden

Röviden

Parkokat csinosítottak

A községközpontban két parkot is felújítottak az elmúlt időszakban. Elsősorban a zöldövezetet korhadt kerítéseket cserélték díszes öntvényoszlopokra, ezenkívül padokat helyeztek el, amelyeken a sétálók megpihenhetnek. A két park közül az egyikbe egy falutérképet szeretne elhelyezni az önkormányzat, hogy a turisták könnyebben, akár házszám szerint is el tudjanak igazodni a községben. Emellett egy hirdetőtábla kihelyezése is tervbe van véve, amelyre a polgármesteri hivatal a hirdetéseket, a község fontosabb híreit és tudnivalói függeszti majd ki.

Kezdődik az aszfaltozás

A közeljövőben két utcát Kézdiszentkereszten és két utcát Bélafalván terveznek leaszfaltozni, az előkészítő munkálatokat már megkezdték. Az utcákból felszedett törmelékeket a mezei utak karbantartására használják fel.

Elmaradtak a falunapok

Az előző évek hagyományához igazodva a múlt hétvégén tartották volna meg a községben a falunapokat, illetve az ezüst- és aranylakodalmas évfordulókat, amelyek a kialakult helyzet miatt sajnos elmaradtak. Mivel nagyobb tömegrendezvények nem lesznek engedélyezve az idén, a polgármester abban reménykedik, hogy legalább az évfordulók megünneplését valamikor pótolni tudják.

A községháza udvarát is szépítik

A hivatal munkatársai jelenleg a községháza udvarának szebbé varázsolásán is dolgoznak, virágokat ültetnek, gyomtalanítanak. A községszépítés több helyszínen is zajlik, folyamatban van a buszmegállók felújítása mindkét településen, a kézdiszentkereszti és bélafalvi kultúrotthon környezetének rendbe tétele és modernizálása, újabb parkok kialakítása, illetve parkolók létesítése, a bélafalvi iskola felújítása és modernizálása (megyei pályázat segítségével), a közvilágítás modernizálása a község mindkét településén.

 

Hozzászólások