Hirmondo

Röviden

Színjátszó fesztivál
Június 9-én, szombaton 10 órától színházi élettel telik meg a kovásznai művelődési központ, ugyanis a Kőrösi Csoma Sándor Líceum, valamint a városi művelődési ház szervezésében, a polgármesteri hivatal kiemelten támogatott kulturális programjaként megszervezik a 7. Juventus Diákszínjátszó Fesztivált. Molnár János tanár, a Kőrösi Csoma-líceum diákszínjátszó csoportjának vezetője elmondta: sajnos, tavaly sokkal többen jelentkeztek, mint idén, néhány társulat objektív okok miatt mondta vissza a meghívást. Ettől függetlenül várnak más településről érkező színjátszókat, miközben Kovásznát a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínjátszók, az Alterego, a Gerhások, valamint a vajnafalvi Minicinis fogja képviselni. A csoportvezető megjegyezte: a rendezvény célja, hogy a színjátszók megismerjék egymás előadásait, ugyanakkor a fesztivál a nemzetköziség jegyében zajlik, hiszen mind magyar, mind román vagy épp német nyelvű előadások is lesznek. Az előadásokra nemcsak a diákokat, hanem felnőtteket is várnak, a belépés ingyenes. <<

Turisztikai szezonnyitó
Június 16-án 10.30-tól a művelődési ház és helyi önkormányzat szervezésében, az előbbi udvarán turisztikai szezonnyitó ünnepséget tartanak. A rendezvényen a szervezők igyekeznek minél tartalmasabb és változatosabb programot nyújtani az érdeklődőknek, így ennek keretében többek között kézműves vásár lesz, turisztikai standot állítanak, a színpadon fúvószene szól, táncelőadások várhatóak, sőt, a gasztronómiának is teret biztosítanak egy bográcsozás erejéig. <<

Látogatható tárlatok
A Kádár László Képtárban a Sorsok című Csoma-tárlat, a turisztikai információs iroda kiállítótermében Mráz Ferenc filmoperatőr Nepál című egyéni kiállítása, a művelődési házban Gazdáné Olosz Ella textilmunkáit tartalmazó állandó kiállítás látogatható. <<

Hozzászólások