Hirmondo

Önkormányzati szemle

Önkormányzati szemle

Kovászna város önkormányzata megkezdte az ügykezelésébe tartozó utak kátyúzását, valamint a Kovászna–Kommandó útszakasz rendbetételét – derült ki e heti önkormányzati szemlénk során. Az alábbiakban szó esik a Pápai Játékfesztiválon való részvételről is.

 

Gyerő József polgármester lapunknak elmondta: a legutóbbi költségvetés-kiegészítés alkalmával megpótolták a város, illetve a Kovászna–Kommandó útszakasz rendbetételéhez szükséges összeget. A fürdővárosban hozzáláttak az aszfaltutak zömének kátyúzásához. Kivételt képez a Kálvin utca (a központi református templomtól a nagyhídig), mert az nem a város, hanem az országos útügyhöz tartozik. Azonban a polgármester őket is felszólította, hogy az érintett szakaszon végezzék el a szükséges javítási munkálatokat. Folyamatban van a Kovászna–Kommandó útszakasz rendbetétele is, ahol a földgyalulás és kavicsozás mellett kiássák a csapadékvíz-elvezető sáncokat, illetve cserélik az esővízátereszeket.

Az infrastrukturális javítások mellett a fürdőváros és anyaországi testvértelepülése, Pápa közötti kapcsolat ápolásának a fontosságáról is szó esett. Kovászna elöljárója elmondta, a pápai önkormányzat és dr. Áldozó Tamás polgármester meghívták a fürdővárosiakat a június 16–18. között esedékes Pápai Játékfesztiválra, melynek keretében Miniolimpia néven nemzetközi ifjúsági és sporttalálkozót is tető alá hoznak. Kovásznát Konnát László, Konnát Rita, Sütő Xénia és Oláru Mária kézművesek, a Recefice néptánccsoport, két önkéntes tűzoltó, 13 sportoló diák és kísérőtanáruk, továbbá a városvezetőség képviseli a háromnapos rendezvényen.

Gyerő József lapunknak kifejtette, a látogatás a két település közötti oktatási, kulturális és sportkapcsolatok megerősítését szolgálja. Hozzátette, az anyaországi kapcsolat mind erkölcsiekben, mind anyagiakban gyarapítja a kovásznai közösséget, hiszen néhány éve a pápai önkormányzat két tűzoltóautót is adományozott Kovásznának. A fürdővárosiak június 26–29. között fogadják a pápai fúvószenekart, az esemény programjára még visszatérünk.

Hozzászólások