Hirmondo

Önkormányzati hírek

Önkormányzati hírek

Kivilágították a patak mellékét
Gyerő József polgármester és Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester beszámoltak arról, hogy a Puskás híd és a Székely utca között – a Kovászna-patak mellett – 14 darab villanyoszlopot szereltek fel, ugyanakkor ezen a részen padokat és szemeteseket is helyeztek el, és a járdát is felújították. Megjegyezték, hogy a lakosság és a fürdővendégek részéről nagy igény volt az adott szakaszon levő közvilágítás létesítésére, amit utólag elégedetten is nyugtáztak a város vezetőségének címzett elismerésekben.

Átadták a díjakat
A nemrég megtartott tanácsülésen a városvezetés ünnepélyes keretek közt átadta a városnapokra meghirdetett Tiszta udvar, rendes ház vetélkedő díját. Az idei lakossági versenyre, sajnos, csak két benevező akadt (kategóriánként 1-1), és mivel megfeleltek a kiírás követelményeinek, mindketten első díjban részesültek. A lakóház kategóriában az Év háza díjat, valamint a vele járó ezer lejes jutalmat Bârla-Smadu Andreia, míg a tömbházak esetében a Szabadság utcában levő 21-es tömbház B lépcsőházában levő DUO lakótársulás kapta a hatezer lejjel járó díjat. A nyertesek a pénzt célirányosan a ház, tömbház szépítésére fordíthatják.

Hozzászólások