Hirmondo

Önerőből is dolgoznak

Önerőből is dolgoznak

A múlt héten megtartott soros tanácsülésen, több jelentős beruházásról is döntött az önkormányzat, mely jóváhagyta a 2019 évi beruházási lista módosítását.

Hirdetés
Hirdetés

Kovászna város önkormányzata Kovászna Megye Tanácsánál pályázott a csomakőrösi művelődési ház belső felújítására, illetve a kulturális hajlék hátsó részének a kijavítására. A megyei tanács 25 ezer lejjel járul hozzá a munkálathoz, amit még 34 ezer lejes önrésszel kiegészít az önkormányzat.
Szintén a megyei tanácsnál pályáznak a csomakőrösi iskola épületének felújítására. A háromszéki önkormányzat 80 ezer, míg Kovászna városa 90 ezer lejjel járul hozzá a finanszírozáshoz. Habár a településről a gyerekek nagy része Kovásznára jár iskolába, mégis fontosnak látja a városvezetés a falu oktatási infrastruktúrájának a korszerűsítését, hiszen a néhány magyar nemzetiségű gyerek mellett a helybéli roma közösség gyerekei is ebbe az iskolába járnak.

Hűtőberendezést a ravatalozóba
Kovászna önkormányzata szerződést írna alá a helyi katolikus egyházzal, hogy haszonbérbe vehessék a központi temetőben levő ravatalozóépület egy részét. Ez a formaság azért szükséges, mert ezáltal a városvezetés megkapja a jogot, hogy a három férőhelyes kegyeleti hűtőt – melyet közpénzen szeretne vásárolni – a ravatalozóba szerelhesse és üzemelhesse be, majd a későbbiekben a működési költségeket is fedezhesse. A hűtő megvásárlása szükségszerű, ugyanis az igényt mind a lakosság, mind az egyház képviselői többször is megfogalmazták.

 

Megoldás előtt egy probléma
Mivel a Fenyő utcát a Borvíz utcával összekötő Kis utcából több alkalommal érkezett lakossági panasz az úton folyó talajvíz miatt (télen megfagyott, nyáron pedig sártengerré dagad – szerk.), az önkormányzat elfogadta a probléma megoldásához szükséges műszaki dokumentációt. Ezt a vízszolgáltató készítette el, emellett jóváhagyták azt a műszaki iratcsomót is, ami a Big Daddy étteremnek is helyet adó tömbházsor mögött felgyülemlő esővíz elvezetési munkálataihoz szükséges. A gondot úgy szüntetik meg, hogy a vizet a Szabadság utcai esővízcsatornába vezetik.

 

Beruházások és jegyzékek
Gyerő József polgármester elmondta: a város rendelkezésére álló szűkös költségvetési keretbe az önkormányzat igyekezett belegyúrni pár nagyon szükséges beruházást, melyeket részben saját bü­dzséből finanszíroznak. Az ehhez szükséges anyagiakat a tavalyi költségvetéstöbbletből biztosítják, hatszázezer lejes összegről van szó. Így közel 30 ezer lejt költenek egy használt Dacia Dokker haszongépjármű megvásárlására, az autóval a gazdátlan ebeket szállítják majd a gyűjtőpontra. Az önkormányzat nem akart nagyobb összeget fordítani egy új gépkocsi megvásárlására, így egy használt autó megvétele mellett döntöttek. A Puskás híd korlátjának a cseréje 6200 lejbe kerül, az új biztonsági elem a város több részén nemrég felszerelt korlátokhoz hasonló kivitelezésben készül.
A Szabadság utcában – a Big Mama étterem szomszédságában – közparkolót alakít ki az önkormányzat, a kivitelezéshez szükséges műszaki dokumentációra 24 ezer lejt hagytak jóvá. Ez az iratcsomó többek közt magába foglalja a földtani méréseket, szakvéleményezéseket, jóváhagyásokat stb. Ugyanakkor lakótelepi parkolót hoznak létre az Ady Endre, Fenyves, Ștefan cel Mare és Szabadság utcákban is, ez utóbbi esetében azon a részen, ahol lebontattak egy rossz állapotban levő ingatlant. Az ezekhez szükséges műszaki dokumentációra 35.700 lejt fordítanak. Járdafelújítás céljából is készíttetnek műszaki dokumentációt, ennek értéke közel 40 ezer lej. A járdákat a Szívkórháznál levő nagy hídnál, a Kálvin utcában, az Alsó Páva utcában (Kézdivásárhely irányában, az út jobb oldalán), illetve az 1918. december 1. utcában korszerűsítik.
A felsoroltak mellett 47 ezer lejt fordítanak a már említett kegyeleti- hűtő-berendezés megvásárlására, 19 ezer lejt a Szabadság utcában létesülő parkoló betonkerítésének elkészítésére, 152 ezer lej megy a közvilágítás modernizálására. Ebből az összegből 180 darab ledes lámpatestet vásárolnak és szerelnek fel a város területén. Három-három­ezer lejből fűnyíró gépet, illetve munkaeszközöket vásárolnak, 11 ezer lejre biciklitárolókat vesznek, melyeket a város különböző pontjain helyeznek el. 16 ezer lejt fordítanak a már említett Kis utcai, illetve 25 ezer lejt a Fenyvesek utcák vízelvezetési munkálatainak az elvégzésére, 62 ezer lejből az Iskola és Egyesülés utcák egy járdaszakaszát újítják fel. <<

Hozzászólások