Hirmondo

Olaszok Kézdivásárhelyen

Olaszok Kézdivásárhelyen

Az összes felszerelés immár Kézdivásárhelyen van, a beszállító cég munkatársai dolgoznak a kézdivásárhelyi tejüzem összeszerelésén. Az új létesítmény némi csúszással, jövőtől fog működni.

A kézdivásárhelyi egyes számú ipari parkban egyre több a vállalkozás, ezek egyike az új tejüzem, amely a kézdiszéki szarvasmarhatartó gazdák összefogása révén valósul meg. Amint arról hírt adtunk, a gyár beüzemelése idén már időszerű lett volna a tervek szerint, de a járványveszély miatt késve érkeztek meg a gépek. Most viszont úgy tűnik, szinte minden akadály elhárult beüzemelése elől.

Hirdetés
Hirdetés

Az elképzelést támogató Fejér László Ödön szenátor érdeklődésünkre elmondta: nagyon késleltette a nagyméretű, komplex gépek leszállítását a pandémia, most viszont már zajlik a gépek összeszerelése. Erről terepszemlénk során is meggyőződtünk, több munkás is dolgozott a bonyolult csövezetek összeillesztésén.

– Nem egyszerű dolog a csöveket összerakni, egy apró tévedés miatt mikrobák telepedhetnek meg a hegesztési varratokban, valóban profi kivitelezésre van szükség – mondotta a tejfeldolgozási mozgalmat felpártoló politikus, aki szerint a szerelés után jön a java, rengeteg bürokratikus buktatót kell leküzdeni, hogy megkapja az üzem a mindenféle engedélyt. Elsősorban élelmiszerbiztonsági dolgokról van szó, hiszen tárolni kell a készterméket, a tejet, mindent, hogy meg lehessen bizonyosodni: teljesen rendben van – fejtette ki a szenátor, aki pár évvel ezelőtt a kézdivásárhelyi inkubátorházban több tucatnyi ember előtt vázolta fel az üzemben rejlő fantáziát, a követhető utat, és azt, hogy mivel tudnának előrelépni a környék állattenyésztői, Székelykeresztúr példáját követve.

A szenátor szerint a gyár első fázisban mintegy húsz embernek fog munkát biztosítani, de ez emelkedhet, ha sikerül több műszakban foglalkoztatni az embereket. Az üzem létesítésének költségei most már mintegy négymillió euróra rúgnak.

Amint arról beszámoltunk, a koncepció a tejfeldolgozó kapcsán az, hogy a környékbeli állattartó gazdákat felpártolja, és – a keresztúri üzemmel párhuzamosan –Kézdivásárhelyen is legyen egy újabb tejfeldolgozó, minőségi terméket előállító gyár, ami nem csak munkahelyet teremt, hanem megélhetést nyújt a gazdák számára is.

A beruházás értéke meglehetősen nagy, java része a Pro Economica Alapítványtól és a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynökségtől érkezett a céhes városba.

A munkálatok során a terepet előkészítették a gyártósor befogadására, hőközpontot, rakodóállomást, nagyobb hűtőházat és saját ülepítőállomást is építenek vagy már megépítették, mindezek mellett a csarnok körüli szűkebb területet is rendezik.

Hozzászólások