Hirmondo

Okos és takarékos közvilágítás

A Környezetvédelmi Alapnál tett le nyertes pályázatot Kovászna város önkormányzata, amelynek köszönhetően kicserélhetik az utcai lámpák jelenlegi égőit LED-es égőkre. A tanács ezenkívül pályázott a közvilágítás bővítésére is, amelyre nagy szükség mutatkozik a város több szakaszán is.

Hirdetés
Hirdetés

Még a tavaly nyáron nyújtotta be az önkormányzat azt a pályázati dokumentációt a Környezetvédelmi Alaphoz, amely elnyerésével a közvilágítást modernizálhatják a városban.

– Egy Kovászna méretű város esetében maximum egymillió lejes támogatást lehetett igényelni, de a pályázat elbírálásánál pontozták azt is, ha az önkormányzat önrészt is bevállal az el nem számolható költségek esetében. Bevállaltunk így egy 10%-os önrészt, továbbá láttuk, hogy szükséges a jelenlegi rendszer bővítése is, így plusz égők vásárlására is elkülönítettünk összeget. A pályázatban ugyanis csak a már meglévő égők kicserélése szerepel. A pályázat összértéke tehát 1.123.000 lej, amelyből 840.000 lejt a Környezetvédelmi Alap ad, az el nem számolható költségekre szánt önrészünk 93.000 ezer lej, a bővítésre szánt önrészünk pedig 282.000 lej – magyarázta a polgármester.

A Környezetvédelmi Alap tehát biztosítja a jelenlegi villanykörték LED-es égőkre való cseréjét, továbbá egy okos, távvezérléses rendszer kialakítását. A rendszer magától kezeli majd a fényerőt, illetve központilag is irányítható.

– Muszáj bővítenünk a közvilágítást, hiszen nincsenek lámpatestek például az Alsó-Páva utcától a Kézdivásárhely felőli kijáratig, továbbá Csomakőrösön és az arra vezető útszakaszon. Ugyanakkor a Tündérvölgyben is szükséges megoldanunk a világítást, hiszen szürkület után veszélyes sétálni többek között a medveveszély miatt is.

A LED-es korszerűsítéssel elsősorban energiamegtakarítást lehet elérni, továbbá a teljesítménycsökkenéssel nem arányosan csökken a megvilágítási szint, könnyebb vezérelni, és tartósabb is.

Hozzászólások