Hirmondo

Nem egyszerű az oktatás

A kézdiszentkereszti Trefán Leonárd Általános Iskola a 2020–2021-es tanévet sárga forgatókönyv szerint kezdte. Szeptemberben az intézmény technikailag készen állt az online oktatásra, és bár nem volt egyszerű átállniuk az új rendszerre, minden pedagógus és tanuló „vette az akadályt”. Az osztálytermeket felszerelték számítógépekkel és webkamerákkal, hogy sárga és a piros forgatókönyvnek egyaránt megfeleljen. Emellett a tanfelügyelőséggel együttműködésben az Otthoni iskola program keretében táblagépeket szereztek be.

– Természetesen a hagyományos, fizikai jelenléttel történő oktatást nem pótolhatja semmi. A gyerekeknek szükségük van arra, hogy jelen legyenek egy közösségben, és ne csak az online térben kapcsolódjanak be annak életébe. A járványhelyzet átrendezte az oktatást. Elmaradtak a rendezvényeink. Ezen változtatni sajnos nem tudunk, viszont van két lehetőségünk: vagy engedjük, hogy megbénítson a félelem, vagy megpróbálunk az adott körülmények között még mindig a jó dolgokra fókuszálva, és a körülményekhez igazodva, azt tenni, amit szabad. Ebben a helyzetben ránk, pedagógusokra még nagyobb feladat hárult, és szükség volt a szülők támogatására, együttműködésére is – tudtuk meg Szigeti Attila intézményvezetőtől.

Hirdetés
Hirdetés

Hozzátette, az online tanórák sokkal fárasztóbbak mind a tanárok, mind pedig a tanulók számára. „Ugyanakkor sokkal több figyelemelterelő inger éri így az oktatásban részt vevőket, ennek ellenére úgy vélem, aki tanulni szeretett volna, annak az online oktatás során is meg volt adva erre a lehetősége” – hangsúlyozta. Az utóbbi időben a településre vonatkozó fertőzési mutató kedvezőbbre fordult. A második félév első hetét sárga forgatókönyv szerint kezdte az intézmény, de azóta csökkent a koronavírusos megbetegedések száma, így jövő héttől mindenki fizikai jelenléttel vesz részt az órákon.

– A hagyományos pedagógiai módszereket helyezzük előtérbe, ugyanakkor fontosnak tartom az interaktív módszerek, eszközök használatát. Ennek megfelelően minden osztályteremben van számítógép vagy laptop. Az alsó tagozatos osztálytermeket okostáblával láttuk el. Több osztályteremben van projektor, aminek köszönhetően még érdekesebb tanórákon vehetnek részt a gyerekek – summázott az igazgató.

Hozzászólások