Hirmondo

Négyezer kukát vásárolnak

Négyezer kukát vásárolnak

Amint arról már pénteki lapszámunkban beszámoltunk, csütörtökön tanácsülést tartottak Kézdivásárhelyen. A testület elé kerülő egyik legfontosabb tervezet, a fizetéses parkolásról hozott korábbi határozat módosítása nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást. Az ülés végén beszámolót tartott Zonda Balázs, a szemétszállítással foglalkozó Gosp-Com Kft. igazgatója, akit a tanácsosok kérdésekkel „bombáztak”.

 

A tanácsülésen Derzsi Gyula alpolgármester terjesztette elő a korábbi, 2017/53-as számú helyi határozat módosító tervezetét. A város második embere szerint a módosítás azért szükséges, mert az önkormányzatnál nem alkalmazhatják az általános forgalmi adót, s így a közeljövőben a fizetéses parkolók bérelése esetén az árba bele kell számítani ezt az adót is, nem lehet külön feltüntetni. Derzsi kifejtette: a korábbi határozat csak ennyiben módosulna, s így a magánszemélyek számára a havi bérleti díj 35 lej, míg a cégek esetében 42 lej lenne, amennyiben parkolóhelyet akarnak bérelni azokon a közterületeken, ahol bevezetik a rendszert. Az alpolgármester arról is beszámolt, hogy megrendelték a parkolóórákat, és remélik, hogy azok év végéig megérkeznek a városba. A lakók kérésének eleget téve nem egy külsős céggel bonyolítanák le a fizetéses parkolás megszervezését (korábban a csíkszeredai City Parkinggal volt szerződésüket, de azt felbontották), hanem házon belül rendeznék, a helyi rendőrség bevonásával. Ezt követően kisebb vita robbant ki, az Erdélyi Magyar Néppárt tanácsosai ugyanis jelezték, hogy nem értenek egyet a rendszerrel. Czipa Loránd EMNP-s tanácsos kifejtette: pontosan Derzsi Gyula polgármester társaságában járta le a várost, és mindenhol kaptak szabad parkolót a főtér kivételével. Az MPP-s Szigethy Kálmán győzködése és a román pártok, illetve az RMDSZ frakciójához tartozó tanácsosok szavazata sem volt így elég, hogy a határozat átmenjen, mivel ez utóbbiaktól két tanácsos hiányzása miatt nem lett meg a szükséges kétharmados többség, így abban maradtak, hogy a következő tanácsülésen ismét visszatérnek a kérdésre.

Érdekes dolgokat tudtunk meg Zonda Balázs Gosp-Com-igazgató beszámolójából is, aki szerint bár Lécfalván beindult a szemétlerakó – és ez engedné, hogy pár banival csökkentsék az árakat – mégsem lesz kevesebb a szemétdíj, legalábbis egyelőre. Zonda szerint ugyanis 2019 januárjától életbe lép az uniós illeték, s akkor még nagyobbat kellene drágítani. Így a megspórolt pénzből inkább négyezer kukát vásárolnak, hogy a szelektív hulladékgyűjtésre való áttéréssel érjék el azt, hogy kevesebb szemetet kelljen lerakni, hogy majd a jövőben kevesebbet kelljen fizessenek a lakók. Az okfejtését több tanácsos kifogásolta, Constantin Pătru arra kérte Zondát, hogy a következő ülésre konkrét adatokkal támassza alá azt, hogy miért kell a szemétdíjnak a jelenlegi szinten maradnia. Zonda egyébként eleget tett Gál Elemér tanácsos kérésének, és beszámolójában kitért a Gosp-Comnál levő bérek ismertetésére is. Ez szerint a cégnél a legnagyobb fizetés bruttó 5435 lej, a legkisebb pedig 1450 lej.

Hozzászólások