Hirmondo

Ne várjanak a sült galambra

Ne várjanak a sült galambra

A lakók sokszor várják el a polgármesteri hivataltól, hogy a gondjaikat megoldja, azonban ez nem mindig lehetséges. A hivatal nem végezhet el semmilyen munkálatot (a pincék kitakarítását, tömbházak szigetelését, a falak lefestését, stb.). olyan területen, amely nem a közvagyon része, azaz a község tulajdona – részletezte lapunknak Bordás Enikő. Ezekért a lakótársulások tehetnének, ha lennének ilyenek.

Az uzoni tömbháznegyed telekkönyvileg tiszta részén az önkormányzat megtette, amit megtehetett. A másik felén azonban a tömbházak alatti terület és a bekötőút is egykor a Mikes-család birtoka volt, most az örökösök perben állnak a községvezetéssel, és azt kérik a bíróságtól, hogy a területet az eredeti helyén szolgáltassák vissza, megsemmisítve minden azon levő kiszakítást és megosztást. Ez pedig nem lehetséges, mondta a polgármesterasszony, hiszen a tömbház telekkönyvileg az állam tulajdonában van, a lakások pedig a lakók nevén. Az a tény sem szolgálja az ügy hatékony megoldását, hogy a blokkok építésekor az állam összekeverte a helyrajzi számokat. A polgármesteri hivatal felajánlott ugyan cserébe egy 60 áras területet a Mikes családnak, közvetlenül a blokkok mellett, de a grófi család leszármazottai nem fogadták el az ajánlatot.

Hirdetés
Hirdetés

Az ott lakók azonban maguk is tehetnének a szebb lakókörnyezetért. Ha egy lakóbizottság létesülne, és az pályázna a szigetelésre, az önkormányzat segítene elérni a célt. A lakóbizottságnak azonban vannak bizonyos fenntartási költségei, amíg ezt nem hajlandók megfizetni a lakók, addig hiába várnak a polgármesteri hivatal beavatkozására.

Hozzászólások