Hirmondo

Nagyszabású Septemberfest

Nagyszabású Septemberfest

A hétvégén zajlott Torján a Septemberfestre keresztelt kétnapos rendezvény, ami gyakorlatilag a falunapokat födi, kiegészülve az évek óta rendszeresen megrendezett nemzetközi főzőversennyel.

Hirdetés
Hirdetés

Aszfaltúton a templomba

Torján szokássá vált, hogy a rendezvény nem csak a szórakozásról szól, hanem a községháza munkáját is számba veszik, hivatalosítják. Így míg tavaly a Bálványosfürdőt kiszolgáló ülepítőállomást és a karatnai óvodát, a koronavírus előtti időszakban pedig hidat avattak, idén két útszakasznál történt szalagvágás, először a karatnai falurészen vették át az aszfaltozott utat. Ez a szakasz az említett falurészen található római katolikus templom előtt halad el, és két pontban is becsatlakozik a 11C számú országútba. Az egyik kereszteződés a II. János Pál pápa emlékére állított keresztnél található, a másik csomópont szinte a községházával szemben. Az avatószalagot Daragus Attila polgármester, Luka Medárd alpolgármester, Fejér László Ödön szenátor, Gál Károly képviselő és a kivitelező cég képviselője vágta el, áldást Timár Zoltán plébános mondott. A torjai elöljáró köszönetét tolmácsolta a szenátornak és képviselőnek azért, hogy pénzt lobbiznak a községnek, majd kifejtette: céljuk az volt, hogy a község összes templomát aszfaltúton lehessen megközelíteni. Ezek egyébként a legforgalmasabb utcáknak számítanak a nagyközségben, a nyomvonalakon találhatók többek között az iskolák és az óvodák is.

Innen a meghívottak a futásfalvi útra vonultak, hiszen Torja és Csernáton között is sikerült leaszfaltozni a két községet összekötő földutat. Itt a szalagvágáshoz Bod Péter szülőfalujának elöljárója, Rákosi Árpád is társult, mind Daragus, mind Csernáton polgármestere hangsúlyozta: az út most már fizikailag is összeköti a két települést, és kölcsönös támogatásukról biztosították egymást.

Torja és Csernáton között is hivatalosan átadták az utat

Újszülöttek megáldása, díjazás és nagykorúsítás

A községházához visszatérve megáldották az újszülötteket az Életfánál. Torja polgármestere köszöntötte azokat a szülőket és gyerekeket, akik az elmúlt egy évben hozzájárultak a község létszámának a gyarapodásához. „Miért fontos ez számunkra? Mi dolgozunk, termelünk, építjük ezt a települést, de kell egy jövő nemzedék, amely ezt továbbviszi, tovább tudja fejleszteni. Rég elkezdtük a neveket felhelyezni az Életfára, amikor az első nevek felkerültek, akkor ültettem ezt a fenyőt. Tizennyolc év telt el, azóta a csemete is fává cseperedett” – mondotta Daragus Attila. A kis torjaiakra Timár Zoltán plébános és Egyed László Levente parókus lelkipásztor mondott áldást, majd elkészült a csoportkép, amit rövid időn belül kinyomtatva és berámázva át is adtak a jelenlévőknek.

Az Életfánál áldották meg az újszülötteket

A nagykorúsítási ünnepség a kultúrotthonban zajlott, ezen közreműködött a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának a mazsorettcsoportja is Kis Katalin igazgatónő vezérletével.

A nagykorúsítás előtt első alkalommal díjazták a rendezett portákat is, idén Buza László, Fejér Emília, Torzsa Ibolya és Daczó Albert vehette át a díjat. „Ez nem azt jelenti, hogy nincs más szép porta, hanem minden évben 4–5-öt választunk ki” – részletezte Daragus, aki ezen kívül Torjáért-elismerésben részesítette Fejér László Ödön szenátort és Gál Károly erdővidéki képviselőt. Ez utóbbi felvállalta, hogy pénzt teremt elő a futásfalvi kegytemplom felújításához, Fejér László pedig mindig szívén viselte Torja ügyeit – magyarázta a polgármester. Emlékplakettet kaptak még Csokonyavisonta, Bálványos, Beregsurány, Kistarcsa és Gádoros küldöttei, akik mindig jelen vannak a torjai rendezvényeken. Szintén elismerést kaptak a Torjai Ifjúsági Szervezet és a Bálványos Fiai Hagyományőrző Egyesület tagjai is, akik minden közösségi rendezvény színvonalának az emeléshez hozzá járulnak.

Érdekes színfolt volt vitéz Komlósi Mihály 97 éves édesanyjának, özv. vitéz nemzetes Komlósi Venczelné kitüntetése, ő azért kapta a díjat, hogy a nemzetközi főzőverseny zsűritagját ennyi idősen elkísérte a Bács-Kiskun megyei Hajósról. „Magyarország nagyon szereti Erdélyt. Erdélynél nincs szebb hely a világon” – mondta az idős hölgy. Daragus Attila is díjat kapott vitéz Komlósi Mihálytól: a Vitézi Rend Kulturális parancsnoka gasztronómiáért érdemrendet nyújtott át. A díjak kiosztását követően nagykorúsítási ünnepséget tartottak, Daragus Attila, Luka Medárd és Kerekes Tibor jegyző 45 fiatalnak adott át emléklapot.

Komlósi Venczelné 97 évesen utazott Torjára

Óriáspuliszka és főzőverseny

Az események egymást követték sorban, a nagykorúsítási ünnepséggel egy időben már begyújtottak az üstök alá, 11 romániai és magyarországi csapat mérte össze gasztronómiai tudását, így Gádoros, Eger, Beregsurány, Kistarcsa, Csokonyavisonta, a torjai gazdasszonyok, a Torjai Ifjúsági Szervezet, a Katrosa Vadászegyesület, a torjai juhászok, Molnár Ede és csapata és Kistarcsa II. A Komlósi Mihályból, Daragus Attilából és Bene Lászlóból álló zsűri több mindent díjazott, így az asztalterítést, az étkek ízét, különlegességét, a főétel és a desszert társítását, és természetesen senki sem távozott oklevél nélkül.

Különlegességek is készültek, így például palócleves bográcsban, bakonyi betyár ragú, tejszínes kecske hagymás sztrapacskával, de a zsűri szerint egyszerűsége mellett is nagyon finomra sikeredett a sós vízben főzött bárány, amivel a torjai juhászok rukkoltak elő.

A főzőversennyel párhuzamosan a világrekorder székely feltűrt puliszka egy „parányi”, hatvan méteres szelete is elkészült, mondani sem kell, hogy percek alatt elfogyott.

Vasárnap Mária-búcsút tartottak, ugyanakkor az Auto Crono szervezésében megtartották a tunningolt autók kiállítását is a sportpályán. Ezekre, illetve a falunapok további részeire a következő Torjai Körképben térünk vissza.

Hozzászólások