Hirmondo

Nagy volt az érdeklődés

Nagy volt az érdeklődés

Októberben veszi kezdetét az Ezüst Akadémia Oktatási Program harmadik évada, a helyek mindössze négy óra alatt teltek be.

Az akadémiát a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, a Zöld Nap Egyesület, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány és a Maassluis Nyugdíjas Klub Egyesület közösen hozza tető alá. A jelentkezés szeptember 24-én indult, a felajánlott 180 hely négy óra alatt telt be. A szervezők további 80 embert írtak pótlistára, akik a hétfői nap folyamán regisztráltak a programsorozatra.

Az Ezüst Akadémia újabb évada október 11-én kezdődik Kézdivásárhelyen, és egészen 2019 májusáig kéthetente jelentkezik különböző témájú előadásokkal. A programra idén is hatalmas volt az érdeklődés, azonban a Vigadó Művelődési Ház befogadóképessége miatt korlátozni kellett a jelentkezők számát.

Az új „tanév” során számos olyan előadás lesz, amely felkelti az érdeklődést, ugyanakkor hasznos tanácsokkal látja el a résztvevőket. Az előadók között szerepelnek hazai és külföldi nevek, annak érdekében, hogy minél színvonalasabb programot tudjanak kínálni az érdeklődőknek. Az előadásokat hatvan percesre tervezik, melynek végén van lehetőség a kérdések feltevésére és megvitatására. Az előadások kéthetente, 16.30-tól lesznek a Vigadóban.

Hozzászólások