Hirmondo

Munkálat a „senki” földjén

Munkálat a „senki” földjén

A Kovászna megyei vízszolgáltató régebb megkezdte Kézdivásárhely területén az úgynevezett gócpontok felszámolását. Most éppen a Gyárak utcában dolgoznak.

Hirdetés
Hirdetés

A hiba egyik forrását az egykori keményítőgyár parkolójában azonosították, ahol szinte hetente történt meghibásodás. Ilyenkor a Gyár negyedben el kellett zárni a vezetéket, hiszen nem lehetett, ahogy egyébként most sem lehet tudni: merre szolgáltatja a vizet az egyébként nyomóvezetéknek tűnő cső. A dilemma abból adódik, hogy 1989 előtt nem készült rajz a vezetékek elhelyezéséről – osztották meg lapunkkal az illetékesek.

Tegnap a szolgáltató emberei megkezdték a vezeték cseréjét a volt keményítőgyár parkolójából az S’mode készruhagyár szomszédságáig: a munkálat a parkolóból 70 méter, azon túl még mint­egy 90 méternyi fővezetéket érint.

„Továbbra sem tudjuk, hogy ez a vezetékcsere mit old meg. Annyi biztos, hogy ezen a helyen nem lesz a következő években csőszakadás” – mondta el érdeklődésünkre Pap Lajos, a szolgáltató kézdivásárhelyi képviselője. A mérnök szerint idén a kézdivásárhelyi gócpontok nagy részét felszámolták, legutóbb a Stadion utca végében volt egy olyan beavatkozásuk, melynek eredményeképpen, reményeik szerint, évek múlva sem lesz gondjuk. Kérdésünkre, hogy a Dózsa György és 1918. december 1. utcák kereszteződésénél mire számíthatunk, kifejtette: átkötésekkel, némi javítással azt a gócpontot is sikerült felszámolniuk. A jövőbeli javítások, vezetékcserék kapcsán kifejtette: az általa képviselt cég és a kézdivásárhelyi önkormányzat illetékesei le kell üljenek és egyeztessenek a kívánt felújítási tervek összehangolását illetően. 

Bartos Lóránt

Hozzászólások