Hirmondo

Miért drágul az ivóvíz?

Miért drágul az ivóvíz?

Lezajlott az ADI Aquacov közgyűlése, a vízművekhez tartozó egyesületben tag városok és községek zöme (több mint nyolcvan százalék) egyetértett azzal, hogy Háromszéken dráguljon az ivóvíz- és csatornadíj. Kézdivásárhely képviselője ugyan nemmel voksolt, de a többség akarata érvényesült, így – amint azt tegnapi lapszámunkban is megírtuk – május elsejével jelentősen emelkedik a szolgáltatás ára. Erről, illetve a vízhálózaton tervezett munkálatokról beszélgettünk dr. Szilveszter Szabolcs alpolgármesterrel.

– Kézdivásárhely tanácsa nem bólintott rá a tervezetre, ami révén a vízszolgáltató a víz- és csatornázási díj megemelését kérte. Miként zajlott a részvényesek közgyűlése?

– Az energiaárak emelkednek, minden drágul – el kell fogadjuk, ez tény. A kézdivásárhelyi tanács sem azon a véleményen volt, hogy nem kell valamiféleképpen korrigálni az árakat, hanem azt nehezményeztük, hogy hiányzott az indoklás, ami megmagyarázta volna, miért van szükség több mint 27 százalékos áremelésre. Ugyanis az áremelés mértékét nem tartottuk indokoltnak. A dokumentáció más vonatkozásban is hiányosnak bizonyult, hiszen a szolgáltató kiszámolt egy fejlesztési alapot, ami 35 bani plusz számlaköltséget jelent a víz és a szennyvíz köbmétereként, ez a tanácshoz elküldött kérésben nem szerepelt, pedig kivételesen jó döntésről van szó. Az Adi Aquacov-ban önkormányzatok a tagok, a 43 szavazó több mint nyolcvan százaléka elfogadta a drágítást, így mi alulmaradtunk azzal, hogy ebben a formában nem támogattuk az áremelést. Mindemellett a közüzemek tevékenységét felügyelő hatóság (ANRSC) korábban rábólintott az áremelésre. Én egyetértek azzal, hogy a közüzemeket támogatni kell, hiszen a vízszolgáltatás nagyon fontos, de ezzel a mértékű áremeléssel, amit ők kértek, sem a tanács, sem én nem tudtunk egyetérteni.

– Úgy tűnik, hogy a 35 banis fejlesztési alap egy év alatt 3–3,5 millió lejt eredményez majd. Mennyi pénz jut ebből Kézdivásárhelynek?

– Ez a becslés szerint 480 ezer lejes fejlesztésre költhető pénzalapot jelent Kézdivásárhely esetében. Jó ötletnek tartom, de közöltem az igazgatóval: nem a 480 ezer lejen fog múlni az, hogy jobb legyen a szolgáltatás minősége Kézdivásárhelyen, bár természetesen ez is segít. Az önkormányzat az évek során a saját költségvetéséből rengeteget áldozott arra, hogy a szolgáltatás minősége javuljon, ami nem egy félmillió lejes tétel volt, hanem milliós nagyságrendű. Ez a fejlesztés 2–3 év múlva éreztetheti a hatását, de mi azon vagyunk, hogy minél több vezetéket kicseréljünk. Ez kötelező rossz, mert hogy csak egy példát említsek: amíg nincs megoldva a probléma, addig hiába kezdünk neki a főtér kockaköves útjai javításának.

– Milyen munkálatok vannak idén beütemezve?

– Hamarosan nekikezdenek a Mihai Eminescu utcában a vezetékcserének, erre megvan a pénzünk. Amint ezt befejezik, következik a Kert utca. Volt egy olyan elképzelés is, hogy a Gyárak utcájában is legyen egy hasonló munkálat, ez a Penny áruháztól a Dózsa György utcai útkereszteződésig tartott volna, de mivel a Kert utca nagyon kritikus pont, és szerepel az Anghel Saligny-programban, így az élvez prioritást; ott bővítés is lesz, emellett korszerű út épül. Az Eminescu utca kritikus pont a rendszerben: nagyon sok csőtörés volt. Érdekességképpen mondom, hogy a városban több helyen van olyan vezeték, aminek semmi baja, bár egy időben volt lefektetve az említett városrészen levő vezetékkel. Úgy tűnik, azok a csövek gyengébb minőségűek, ezért van az, hogy havi rendszerességgel jeleztek csőtörést. Hasonló munkálat zajlik az Ady Endre utcában, ott a román húsvét után tér vissza a kivitelező cég, hogy folytassa a munkálatot. Tudjuk, hogy a gépkocsivezetőknek rengeteg bosszúságot okoznak a kővel tessék-lássék módon betömött gödrök, de a munkálat idejére ez az útszakasz a kivitelező ügykezelésébe van átadva – akárcsak a Bem József utca –, így nincs hatáskörünkben. Amint megtörtént a vezetékcsere, visszaaszfaltozzák a sáncokat. Meg vagyok győződve, hogy az sem fog tartani, ezért már tervbe van véve, hogy a jövő évi büdzséből az Adyt is teljesen felújítjuk, mind az úttestet, mind a járdákat, bicikliutakat kialakítva. Ugyanez a kivitelező végez el egy hasonló munkálatot a Kanta utcában is.

– Hasonló munkálat zajlik a főtér belső udvartérhálózatában is.

– A központ belső gyűrűjében nagyjából a végénél tartanak, egy-egy udvartérben azért nem dolgoznak, mert régészeti feltárás is zajlik. Ennek a munkálatnak a kellemetlenebbik része még hátravan, az pedig az Iskola utcai csatlakozásokat érinti. Az Iskola utcába ezért nem volt befektetve, bár katasztrofális állapotban van: amint az udvarterekben befejezik a munkálatot, az egész utcát fel kell ásni. Erre pár hét múlva kerül sor, az említett utca is szerepel az Anghel Saligny-programban, több nagy prioritású területtel együtt: a Csernátoni úton lévő tömbházak mögötti terület, a Kert utca, a Matkó István, az Iskola utca és a Kanta is sok más mellett.

– Az utóbbi időben volt-e jelentősebb probléma a vízhálózaton?

– Volt egy érdekesebb eset a stadion mögött két hete, egy este kiütötték a tűzoltócsapot. Ez hidraulikailag megbolygatta a rendszert, több helyen folyt sárlé a csapokon. Este lévén nem lehetett kimosni a rendszert, mert nem volt bejelentve ilyen tevékenység. Problémánk még az Eminescuban volt virágvasárnap, azt elég gyorsan sikerült elhárítani. Májusban ismét megkezdik a vízhálózat rendszeres mosását.

Hozzászólások