Hirmondo

„Miénk a legszebb iskolakert”

„Miénk a legszebb iskolakert”

Bonda Anna Mária intézményvezetővel a Darkó Jenő Általános Iskola frissen körbekerített udvarán beszélgettünk egyebek mellett beiskolázásról és online oktatásról.

– Négy végzős diákunk közül ketten nem kívánnak továbbtanulni, míg a másik kettő a megyeszékhelyi Puskás Tivadar Szaklíceumban folytatná tanulmányait. Egyikük sem vett részt a képességfelmérő vizsgán – osztotta meg lapunkkal az igazgató. A beiskolázást illetően elmondta, előkészítőbe tizenöt gyereket várnak, közülük tizenhármat már beírattak. Az iskolában egyelőre nincs létszámgond, mindössze egyetlen összevont osztály (a harmadik és negyedik – szerk.) lesz ősztől, ám az óvodában adódnak nehézségek. „Sajnos létszámcsökkenés van, emiatt összevont csoport indul ősztől tizennégy gyerekkel, egyetlen óvónővel. Mivel egyik óvónő gyereknevelésen volt, értelemszerűen a másik pedagógus kényszerült áthelyezésre Uzonba. Közben a gyereknevelésről visszatért kolléga felmondott objektív okok miatt, így jelenleg óvónő nélkül maradtunk. Szomorú, hogy a gyereklétszám-csökkenés három év múlva már az iskolában is érezteti hatását”, fejtette ki.

Hirdetés
Hirdetés

Az óvoda tervezett felújítása kapcsán megjegyezte, vélhetően a munkálatok idejére az iskolaépület egyik irodáját rendezik be az ovisok számára. Ugyanakkor örömmel nyugtázta, hogy végre körbekerítették az iskolaudvart. „Nagy szükség volt erre, hiszen a zavartalanul járó-kelő kóbor kutyáktól a gyerekek uzsonnázni sem tudtak az udvaron. Köszönet az önkormányzatnak a munkáért.” Hozzátette, a vakáció ideje alatt is csinosítják az intézményt, az arra rászoruló osztálytermekben meszelnek, illetve az iskolaudvart gondozzák. „Beszereztünk egy fűnyírót, hiszen óriási füves területről van szó, melynek kaszálása, gondozása egy ember egész nyarát felveszi. Harmincöt diócsemetét is ültettünk, és úgy vélem, kiérdemelnénk a legszebb iskolakert címet, hiszen ekkora füves területtel a megyében szerintem egyetlen más tanintézmény sem rendelkezik”, vélte.

Végezetül megjegyezte, bízik benne, hogy ősztől a járvány előtt megszokott, „hagyományos” módon kezdhetik az új tanévet. „Akkor sem leszünk bajban, ha az osztályok létszámát csökkenteni kell, ugyanis a már említett összevont osztályban vannak csupán 21-en, a többi nem szorul módosításra. A szabadtéri tevékenységek számára is van bőven helyünk. Ami az online oktatást illeti, intézményünkben a különböző Facebook-, illetve Messenger-csoportok működtek leginkább, amelyekhez minden tanulónk tudott csatlakozni, leggyakrabban a szülők telefonján. Nem erőltettük a Zoom-felületen tartott online tanórákat, hiszen a családok zömének nincs lehetősége a megfelelő technikai eszközök beszerzésére. Amennyiben odáig fajul a dolog, ősztől ugyanígy folytatnánk, ám bízom benne, hogy az iskolában kezdhetjük mindannyian a tanévet, hiszen, bár az online oktatással az ismeretek átadása többé–kevésbé megvalósítható, a közvetlen emberi kapcsolat hiányában a nevelői tevékenység háttérbe szorul” – summázott.

Hozzászólások