Hirmondo

Mezőkövesdi testvéróvoda

Mezőkövesdi testvéróvoda

November 18-án Kézdivásárhelyen szignózták azt a megállapodást, ami a Manócska Napközi Otthon és a Mezőkövesdi Óvoda-bölcsőde és Élelmezési Központ között jött létre. Az aláírási ceremónián a két tanintézmény igazgatói, illetve a települések polgármesterei is jelen voltak.

„Csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország” – ez a Kodály Zoltántól származó idézet szerepel a megállapodás felvezetőjén, amit a Manócska Napközi Otthon részéről Borcsa Mária igazgató, a Mezőkövesdi Óvoda-bölcsőde és Élelmezési Központ felől pedig Lázár Endréné intézményvezető írt alá.

A megállapodás lényege, hogy a két tanintézmény pedagógiai programját, tehetséggondozó koncepcióját kölcsönösen megismerjék, egymás tehetséggondozó tevékenységét, „jó gyakorlatait” alkalmazzák. Megállapodtak a szervezett rendezvényeken és projektnapokon való kölcsönös részvételben, a tehetséges gyerekek azonosításának módjával kapcsolatos metodikák kölcsönös megismerésében és a tudásmegosztásban, emellett a tapasztalatcserében a differenciálási lehetőségekről, a közös lehetőségek megtalálása érdekében.

Célkitűzések között szerepel továbbá a szakmai együttműködés a két intézmény óvodapedagógusai között, nyílt napok, bemutatók keretében, az óvodai nevelés nevelő-fejlesztő, személyiség- és képességfejlesztő tevékenységének, alkalmazott módszereinek, aktuális szakmai innovációinak megismerése.

A dokumentumot Bokor Tibor kézdivásárhelyi és dr. Fekete Zoltán mezőkövesdi polgármester is ellátta kézjegyével. 

Bartos Lóránt

Hozzászólások