Hirmondo

Megújult a kézdiszárazpataki kultúrház

Megújult a kézdiszárazpataki kultúrház

A község polgármestere, Balogh Tibor fontosnak tartotta, hogy a Kézdiszentlélekhez tartozó falvakban is korszerűsítsék a kultúrotthonokat, középületeket, iskolákat. Ezért is fogtak neki ezelőtt három évvel a szárazpataki művelődési ház felújításának, amely azért tartott ilyen sok ideig, mert a bürokrácia miatt nehezebben haladtak a munkálatokkal.

Hirdetés
Hirdetés

– Ebben az évben sikerült elvégezni nemcsak a kultúrotthon felújítását, hanem a művelődési ház és az iskola környékének parkosítását is, illetve kerítéseket korszerűsítettünk. Szép, barátságos környék alakult így ki – tudtuk meg a polgármestertől.

A megyei tanács 25 ezer lejjel segítette a munkálatokat, azt egészítette ki a helyi önkormányzat. A kultúrotthon átadását augusztus 24-re tervezték első körben, hiszen akkor volt a falu búcsús ünnepsége (Szent Bertalan napja), de a kialakult helyzet miatt ez egyelőre tolódott. Átadják az épületet a helyieknek, hogy használhassák, de a hivatalos átadót később szervezik meg.

– Megérdemli a környék, hogy tartsunk egy ünnepséget – szögezte le Balogh Tibor.

Hozzászólások