Hirmondo

Lépésekben zajlik a felújítás

Lépésekben zajlik a felújítás

Amint arról már beszámoltunk, zajlik a Molnár Józsiás utca felújítása. A munka kellemetlenségekkel jár, hiszen az utat teljes hosszában pár hete felásták, hogy új vízvezetéket tudjanak lefektetni. A felújításnak december 31-ig kell befejeződnie.

A hétfőn lehullott rengeteg eső ellenére tegnap is dolgoztak a munkások az említett útszakasz egy részén (a Vasút és Béke utcák kereszteződésénél). A városháza elképzelése az, hogy három részben történjen a felújítás, mindeközben pedig a vízműveknek is kell végeznie a rácsatlakoztatásokat az új vízvezetékre.

Hirdetés
Hirdetés

„Felosztottuk a munkálatot, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzunk a városlakóknak. Így is van bosszúság, de remélem, a munka jó ütemben fog haladni, az első, rövidebb szakaszt két hét alatt jó idő esetén sikerül elvégezni, utána következik a Béke és a Dózsa György utcák közötti szakasz, majd a Dózsa György és Csernátoni út közötti rész. Az első szakasz esetén az út alapozása egyik oldalt megtörtént, amint teljesen megvan, következik a járdák és a bicikliút építése, majd az aszfaltozás. Remélem, addig a vizesek is befejezik a rácsatlakoztatást, ők lassabban haladnak” – mondta érdeklődésünkre Bokor Tibor polgármester.

Hozzászólások