Hirmondo

Komolyan veszik a focit

Komolyan veszik a focit

Egy éve, hogy bejegyzésre került a Zabolai Vénusz Sportegyesület, amelynek berkeiben az elmúlt év alatt számos pályázatot, megvalósítást sikerült elkönyvelniük. Ugyanakkor a nagypályás focit is felélesztették, s céljuk, hogy a következő idényben a IV. ligába jussanak.

Sebestyén Leventétől, a Zabolai Vénusz Sportegyesület elnökétől megtudtuk: tíz év szünet után leheltek újra életet az egyesületbe, miután 2016-ben újra bejegyeztették. Ennek főleg adminisztratív hozadéka volt, hiszen hivatalos civil szervezetként már pályázhattak, és ők nem is tétlenkedtek: támogatásokat hívtak le a helyi és a megyei önkormányzattól, valamint a Communitas Alapítványtól.

Az elnök legnagyobb sikerüknek azt tartja, hogy sikerült feléleszteni a felnőtt futballt a községben. Igaz, egyelőre még az V. ligában rúgják a bőrt de kitűzött céljuk, hogy a következő szezonban már a negyedikbe jussanak fel.

Sebestyén megjegyezte: a helyiek mellett vannak idegen légiósok is a csapatban, és tervezik, hogy a következő szezonra bővítik, frissítik a harminc embert számláló játékoskeretet. Emellett eredménynek számít, hogy a fiatalok körében lángra lobbantották foci iránti szeretetet, hiszen közel hatvan gyerek iratkozott be az edzésekre, amit az egyesület által felfogadott, C-licensszel rendelkező edző tart. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az egyesület sportfelszerelést vásárolt a fiataloknak. Továbbá – hogy a folytonosság ne szakadjon meg – az egyesületből hárman Hargita megyébe járnak megszerezni a C-licenszet, hogy ez által is még többen, még szakavatottabban tudjanak foglalkozni a fiatalokkal. Mindezek mellett az egyesület vezetősége jó kapcsolatot ápol a Puskás Ferenc Labdarugó Akadémiával, ahonnan számos hasznos szakmai tanáccsal látják el őket.

Az egyéves tevékenységük alatt több kupát is nyertek. Kiemelendő a Mikes-kupabajnokság, amely a szórványban élő magyarság bevonásával zajlik, és felváltva hol Zabola ad otthont, hol szórványvidéken szervezik meg. Így a sport révén is erősödik a kapcsolatot a különböző vidékeken élő magyarok között.

Az egyesület másik fontos megvalósítása, hogy felújították a zabolai sportcsarnok melletti öltözőt. Ezt kissé átrendezték és egyfajta vendégfogadó-kiállító termet alakítottak ki benne.

Sebestyén megjegyezte, bár az egyesület fő tevékenysége a futball, ők mégis nyitottak pl. a sporttánc felé, illetve együttműködnének a Zabolán levő karateoktatókkal is.

Az elnök kiemelte: a megvalósításaikat elsősorban az önkormányzat pozitív hozzáállásának köszönhetik, hiszen a pályázatok révén támogatják őket. Emellett várják a helyi vállalkozókat, akik szívügyüknek érzik a zabolai sportélet felvirágoztatását.

Hozzászólások