Hirmondo

Kivágták a magas fákat

Kivágták a magas fákat

Az elmúlt hetekben az önkormányzat munkatársai fanyesési, parkgondozási munkálatokat végeztek a fürdőváros területén. A magas, útban lévő fákat kivágták, többet ültettek el viszont, az akció ma is folytatódik.

Hirdetés
Hirdetés

Gyerő József polgármester elmondta: közösségi óhaj volt, hogy a magas fákat nyessék meg, vágják ki, hiszen sok helyen árnyékot tartanak, a nedvesség miatt megrohadnak a falak, valamint bogártanyákat is képeznek.

– Tavaly, tavalyelőtt is voltak ilyen akciók, 6-7 fa esetében azonban nem tudtunk megbirkózni a magassággal, hiszen embereink felszereltsége és felkészültsége is véges. Egyes ágak a villanykábelekre is ránőttek, fennállt az áramütés veszélye, így inkább ipari alpinista szakcéget bíztunk meg a feladattal. Olyan fák is voltak, amelyeket megrongált a hó, elkorhadtak stb., szóval a beavatkozás szükséges volt – magyarázta a polgármester.

Kiemelte továbbá, hogy párhuzamosan a zöldövezet pótlására is szenteltek figyelmet, így mintegy 200 orgona-, ezüstfenyő-, gesztenye- és csengőfacsemetét ültettek el a város több pontján, a mai nap folyamán pedig további 1000 fenyőcsemetét ültetnek el a Hankóban és Tündérvölgyben.

Hozzászólások