Hirmondo

Két előadással készültek

Két előadással készültek

Befejeződött a tanév a baróti Tanulók Klubjánál is, minek okán a Gaál Tünde oktatómester vezette Csipike színjátszó csoport június 3-án, pénteken délután két évzáró előadással lépett fel a baróti Városi Művelődési Házban.

Hirdetés
Hirdetés

A kicsik először A kőleves című színdarabot adták elő, majd a Lewis Carroll meseregénye alapján Gaál Tünde által írt Alíz csodaországban című mű került színpadra, melyben közreműködtek a Tanulók Klubjának Virág Csilla által felkészített kis táncosai is.

Mindkét műben a szereplők kitettek magukért, jó hangulatú, tartalmas előadásukkal azt bizonyították, hogy a klubnál évközben zajló munka, felkészülés a szabadidő hasznos és kellemes eltöltése mellett értelemmel tölti ki  a gyermekek mindennapjait is. Erről maguk is beszéltek az előadás előtt.

– Tartalmas évet hagytunk magunk mögött, melyben jutott időnk mindenre a baróti Tanulók Klubjának rendszeres látogatása során. Meséket, verseket írtunk, színdarabot tanultunk, de sokat játszottunk is a klub által szervezett tevékenységeken – mondta egyik fellépő diák.

A Klubnál most egyelőre szünidő következik, de már lehet iratkozni az ősszel induló csoportokra – tudtuk meg Gaál Tündétől, aki szerint azért lenne jobb, ha időben jelentkeznének a gyermekek, mert akkor ők is előre, könnyebben meg tudnák szervezni a tevékenységeket. Azt mondta, általában óvodás nagycsoportosoktól kezdődően várják a jelentkezőket a hetente egyszeri vagy alkalomadtán akár hetente kétszeri tevékenységekre, melyek rendszerint délutánonként zajlanak kettő és hét óra között. A következű tanévben is lesz színjátszó és kézműves csoport, ezeket Gaál Tünde vezeti, aztán lesz tánc- és torna csoport Virág Csilla vezetésével, valamint gokart (karting) csoport is Bálint Péter irányításával. Jelentkezni a Tanulók Házánál vagy akár telefonon az oktatóknál is lehet.

A Csipike színjátszó csoportnak ebben az évben 20- 25 látogatója volt – mondta az oktató –, akik három korcsoportba osztva ismerkedtek a színjátszás rejtelmeivel. Június végén még egy színjátszó tábort is szerveznének a klubnál – tudtuk meg.

A baróti Tanulók Klubjának Mozaik tánccsoportjától egyébként bő egy hónapja, fennállásának 25., jubileumi évfordulója alkalmából búcsúzott Dimény Olga tanárnő, helyét Virág Csilla vette át.

Hozzászólások