Keréken gurult a szán

Vízbevető hétfőn a szörcsei fiatalok ostorcsattogtatással, vidám énekkel, valamint erdőlő szánnal járták körbe a falut, hogy elűzzék a rossz szellemeket, és átadják jókívánságaikat az őket fogadó gazdáknak. Lelkesedésüket még a borongós időjárás sem lankasztotta, a falusiak pedig örömmel fogadták e kereszténység előtti időkből származó hagyomány felelevenítőit.

A székelyruhába öltözött fiatalok szokás szerint a falu petőfalvi kijáratánál gyülekeztek. Indulás előtt fenyőágakkal díszítették fel az erdőlő szánt, aminek – hogy könnyebb legyen a vontatása – kerekeket szereltek az aljára. A fenyőágak közt amolyan bunkert hoztak létre, oda pedig a legkisebbet ültették, aki a cigány szerepében begyűjtötte a későbbi adományokat. A szán lobogókkal való díszítése idén sem maradhatott el: a szélben lengedező székely és magyar zászlók jelezték a hagyomány betartását.

A fiatalok (fiúk és lányok) az előző évekhez hasonlóan idén is fogatot alkotva húzták a szánt, élükön a bekérővel, lovasokkal, zenészekkel. Nyomukban pedig a hajtóval, aki a „Hopp, Sári, sarokra!” kurjantással noszogatta őket indulásra. Azok a házigazdák pedig, akik fogadni szándékozták őket, tárt kapukkal várták.
Rigmussal köszöntek be
Szerencsés jó napot szívemből kívánok,/ minden egyes embernek,/ akit itten látok./ Bátorkodok én most megkérdezni,/ ki itten a gazda, kihez lehet szólni – ezzel a rigmussal köszöntötte a háziakat Antal Teofil bekérő.

„Álmomban fent a Hargitán jártam, onnan láttam az egész világot, közepiben szép Erdélyországot. Erdélyország, édes hazám, itt nevelt fel édesanyám. Mikor aztán felcseperedtem, az élet kútjából vizet merítettem, s azzal indultam el megöntözni minden virágot. Ezzel kellemes húsvéti ünnepeket kívánok” – tolmácsolta jókívánságát a bekérő.
Ezt követően a legények kölnivel, illatos permettel fújták be a háziakat. A rossz időre való tekintettel a vödrös vizes locsolkodás elmaradt. A gazdák süteménnyel, üdítővel, pálinkával és borral kínálták a fiatalokat, akik cserébe a Csoma Attila és Gecző Szilárd muzsikusok húzta csárdásokra táncra perdültek. Útravalóként kínálmációt kaptak, amit az erdőlő szánon halmoztak fel.
Nagyjából ez volt a forgatókönyve minden portalátogatásnak, annyi különbséggel, hogy – úgyszintén hagyományos módon – Biró Erika helyi lelkésznőt ezúttal is leöntötték egy tál vízzel.

A hagyományt éltetni kell
A fiatalokat idén is, akárcsak az előző években, Benedek József szörcsei önkormányzati képviselő igazgatta.
– Idén újra megkerestek a fiatalok, kérdezték, melléjük állnék-e. Nekem fontos a hagyomány megőrzése, nemet nem mondhattam. Tőlem azt várták, hogy biztosítsam a fenyőágat, szerezzek székelyruhát, és fogadjak zenészeket. Megoldottam, mert jó látni ezt a sok lelkes fiatalt. Sajnos, idén kevesebben vannak, mint tavaly, és ez a generáció meg jóval fiatalabb is, mint akik annak idején vállalták a húsvéti szánozást. Ennek oka, hogy sokan külföldön vannak, az itthoniakat nehéz mozgósítani, de szerencsére mindig van egy kemény mag, amely odaáll, szervez. Csak azt sajnálom, hogy a pedagógusok elhatárolódnak a rendezvénytől, pedig ők biztosan több fiatal érdeklődését felkelthetnék – mondta Benedek József.
A hagyomány megőrzésének fontosságáról beszélt Biró Erika is, szerinte nem szabad hagyni, hogy egyszer is kimaradjon ez a szép szokás. A helyiek ezzel teljes mértékben egyetértenek.
– Emlékszem, gyerekek voltunk, jártunk mi is szánozni. Akkor is úgy működött a szervezés, hogy a felnőttek közül akadtak, akik mellénk álltak, de leginkább mi magunkat szerveztük. Olyan lelkesek voltunk, hogy ha kellett, még Telekre is lementünk a szánnal – idézte fel Pap György helyi lakos.

– Minden évben fogadjuk a szánozókat. Annak idején én is szánoztam, még a kommunizmusban. Igaz, más világ volt, székelyruhát nem szabadott hordani, így mindenki úgy öltözött, ahogy tudott. Magyar zászlót sem tűzhettünk a szánra, a románt engedték volna, de azt inkább nem tettünk – elevenítette fel az egykori szánozást egy másik lakos, Papp Dezső.
Szörcsén idén Pakó Ottó, Pakó Anetta, Demeter László Zoltán, Szász Johanna Barbara, Szász Ákos, Mátyás Mercédesz, Réthi Zsolt, Demeter Delénke, Kovács Dávid, Bara Anita, Szász Nimród Imre, Bede Editke, Deák Roland, Kovács Enikő, Harai Arnold, Papp Angyalka, Pap Tihamér, Kovács Lídia, Harai András, Benedek Izabella, Demeter Sándor, Bán Sándor, Ambarus Attila, Antal Teofil és Séra Andor elevenítette fel a hagyományt.

A szomszédos Székelytamásfalván is él a szokás, annyi különbséggel, hogy ott csak legények vesznek részt a szánozáson. Ott Ambrus Attila helyi tanácsos vezetésével Nagy László, Kozma Gyula, Péter Szabolcs, Tusa Zoltán, Bende Balázs, Papp Zsolt, Kozma Ervin, Tusa Lehel, Nyáguly Kopacz József, Nyáguly Kopacz Alpár, Kopacz Norbert, Gyönös Róbert, Nagy Sándor, Kopacz Tas, Gyönös Levente, Szakács Loránd, Gyönös Dénes, Bende Szilárd, Kádár Kristóf „szánoztak”. <<