Hirmondo

Juhászlakodalmat tartottak

Hétvégén a Tündérvölgyben a Iustinian Teculescu Keresztény-Kulturális Egyesület és a Kovászna Megyei Juhtenyésztők Egyesületének szervezésében, a polgármesteri hivatal, valamint a Városi Művelődési Ház társszervezésében, illetve támogatásával megtartották a vajnafalvi juhászlakodalmat.

 

A kétnapos rendezvény szervezői gazdag programkínálattal készültek: a népdalénekesek és néptáncosok előadásai mellett tradicionális ételeket is kóstolhattak az érdeklődők. A rendezvény egyértelmű sikerként könyvelhető el, hiszen a két nap alatt a szervezők szerint mintegy 5 ezer személy fordult meg az ünnepségen. Vasárnap az esküvői háznál elevenítették fel a juhászlakodalmat, majd az eseményt tábortűzzel zárták.

Gyerő József polgármester lapunknak így nyilatkozott: „a népi kultúra, a népdal, a néptánc, a népviselet, a hagyományok és népszokások, mint a közösségi szellem kifejezési formái, sajátos és felbecsülhetetlen értékei bármely nemzetnek. Biztos viszonyítási alapként szolgálnak a közösség önazonosságának meghatározásában. Ezért fontos, hogy minden nép ápolja és adja tovább saját hagyományait. Ugyanakkor ezek a rendezvények alkalmat teremtenek arra is, hogy a különböző anyanyelvet beszelő csoportok megismerjék egymás értékeit, és átlepjek a bizalmatlanság meg az előítélet kapuit.”

Az elöljáró hangsúlyozta, az eseményre a helyi önkormányzat a Tündérvölgyben levő esküvői házat kijavíttatta, tataroztatta, illemhellyel és mosdókkal látta el. Hozzátette, szándékuk, hogy a tisztáson egyéb rendezvényeket (pl. motorostalálkozót, trabantos találkozót, fúvószenekari találkozót, stb.) is szervezzenek a közeljövőben.

Hozzászólások