Hirmondo

Jól felkészültek a tanévkezdésre

Jól felkészültek a tanévkezdésre

Bonda Anna-Mária intézményvezetővel az iskolakezdésről beszélgettünk. Amint az alábbiakban kiderül, a Darkó Jenő Általános Iskolában bármilyen színű forgatókönyv szerint történő oktatásra készen álltak szeptember elején.

Hirdetés
Hirdetés

– Szerencsés helyzetben vagyunk, mindenki elfér az osztálytermekben, természetesen a védőtávolság betartásával. Amennyiben online oktatásra kényszerülnénk, állunk elébe (szeptember 17-étől a tanintézmény vörös forgatókönyv szerint, online folytatja az oktatást – szerk.). A technikától függ, hogy a gyerekek közül ki tud csatlakozni. A polgármesteri hivatal a rászorulók számára pályázott táblagépekre, reméljük, azok időben megérkeznek, amennyiben nem, úgy folytatjuk a március–május időszakban a közösségi oldalakon bejáratott kiscsoportos tevékenységet. Ám bízom benne, hogy a település »zöld« marad, és az iskolában történhet a nevelő-oktató tevékenység”, fejtette ki Bonda Anna-Mária.

Az intézményvezető hangsúlyozta, a tanintézményt az előírásoknak megfelelően készítették elő a tanévkezdésre. „Szakcéggel fertőtleníttettünk, a folyosón megjelöltük a ki- és bejárati sávokat, a bejárathoz és az osztálytermekbe kézfertőtlenítő-szert helyeztünk el, továbbá a padokat előírásszszerű távolságra helyeztük el”, sorolta. Hozzátette, a helyi tanácstól kapott maszkokat azon diákok között osztják szét, akiknek nincs lehetőségük beszerezni azokat. Az 55 perces órákat, illetve a felváltott, 5 perces szüneteket is megoldják úgy, hogy külön mennek szünetre az elemisták, illetve a gimisek. „Az előírások szerint a kultúrotthonba költöztetett óvodába, illetve az iskolába is tilos a bejárás a szülőknek. A bonyodalmak megelőzése érdekében mindkét helyre kapucsengőt szereltünk”, jegyezte meg.

Hozzátette, ezek mind tervek, az, hogy mennyire működik a dolog, majd a gyakorlatban dől el. „Annyira új és furcsa az egész, hogy vélhetően el kell telnie egy-két tanítási hétnek, hogy kiderüljön, mennyire működik mindez. Ám bízom benne, hogy a járványhelyzet ellenére intézményünk 125 diákja és a pedagógusok is egy eredményes tanévnek néznek elébe”, summázott az intézményvezető”.

Hozzászólások