Hirmondo

Jó hétvégi program

Jó hétvégi program

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület szombaton egy könnyen teljesíthető kerékpártúrával nyitotta meg az idei szezont. A túrára húszfős, lelkes csapat indult a Nemere útja zöldútvonal C jelzéseit követve.

A csapat a Kicsid Gábor Sportcsarnok elől Oroszfalu felé tekert, ahol útközben a friss fortyogói ásványvízből töltötték meg kulacsaikat. Ezt követően a túrázók Szentkatolnát érintve, a gelencei községközpontban megpihentek, majd a Nádika-fürdő volt a következő úti cél. A fürdőnél megtízóraiztak, majd a csapat egy része feltekert a Nádika-tetőre is, hazafelé Hilib, Sárfalva és Kézdivásárhely érintésével zárták a negyven kilométeres túrát.

Hirdetés
Hirdetés

– A több mint egy évtizede megszervezett különböző bringás programjainkkal nemcsak a sportolás jelentőségére, de a biztonságos közlekedésre is minden alkalommal felhívjuk a figyelmet – tudtuk meg Ráduly Attilától, a Zöld Nap Egyesület elnökétől, aki hozzátette azt is, hogy a negyven kilométeres túra során a bringások számos kalandos élménnyel gazdagodtak, és az égiek az esemény végére pedig egy ragyogó napsütéssel áldották meg a szép májusi napot. 

Hozzászólások