Hirmondo

Játszóterek, standok épülnek

Játszóterek, standok épülnek

Nemrégiben új tételekkel bővítették a város beruházási listáját. Gyerő József polgármester szerint ez így még mindig nem végleges, hiszen az önkormányzat jövedelme és az igények függvényében módosíthatnak még rajta. Az elöljáró a jelenleg folyó munkálatokról is beszélt.

Hirdetés
Hirdetés

Az egyik új beruházás a gyermekek és fiatalok szórakozási lehetőségeit, a szabadidő eltöltésre hivatott infrastruktúra bővítését célozza. Három játszóteret alakítanak ki ugyanis a város különböző pontjain.

– Egy kisebb méretű játszóteret építünk a sportcsarnok melletti területre, illetve a bentlakás melletti napközi otthon és az 1-es számú napközi otthon udvarára. Ezekre a munkálatokra összesen 140 ezer lejt különítettünk el – mondta el a polgármester.

Ezen kívül a sportcsarnok melletti területen egy mozgásparkot is kialakítanak fiatalok és felnőttek számára. Erre 50 ezer lejt fordít az önkormányzat.

– Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem a központi parkban alakítjuk ezt ki. Nos azért, mert követelmény, hogy a terület be legyen kerítve, el kell legyen látva víz- és szennyvízcsatorna-rendszerrel, valamint felügyelet alatt kell lennie – tette hozzá az elöljáró.

Vásári standokat adnak bérbe

Jó néhány kereskedő megfogalmazta már az igényt a városvezetés felé, miszerint szeretnének bérelni a tanácstól vagy területet vagy pedig olyan, lehetőség szerint négyévszakos standokat, házikókat, amelyekben szuveníreket, helyi termékeket árusítanának. Ha a területet adnák bérbe, akkor ők maguk biztosítanák magát az építményt.

– Úgy gondoltuk azonban, hogy ha mi biztosítjuk a házikókat, akkor nagyobb kontrollunk lehet a dizájn, az esztétika fölött. Így, hogy egységesek legyenek, illeszkedjenek a városképhez, úgy döntöttünk, megvásároljuk mi a standokat, majd bérbe adjuk az igénylőknek – magyarázta Gyerő.

Három építményt vásárolnak, egy nagyobbat a nagy híd melletti park végébe állítanak föl, egy kisebbet a Farmacom patika előtti híd mellé, egy másik kisebbet pedig a Tündérvölgybe. A nagyobb hozzávetőleg 16, a másik kettő pedig 9-9 négyzetméter.

Modernizálják a karzatot

Egy 23 ezer lejes tételt is beiktatott a tanács a költségvetésbe, amelyből a központi híd karzatát cserélnék le.

– Előző években lebontottuk a patak menti betonkorlátokat, majd fémből, vascsövekből készült korlátokat állítottunk helyükbe, amelyekre virágtartókat szereltünk, növényeket helyeztünk ki. Hasonlóra, kicsit vastagabb szerkezetre cseréljük a híd karzatát is. Jelenleg is a régi, beton szerkezet van ott ugyanis, ami már nagyon megrongálódott, meg is van dőlve, adott helyzetben veszélyes is lehet – részletezte az elöljáró.

Továbbá a városgazdálkodási osztály felszerelését is bővítik kasszagéppel, szétbontható, hordozható állványzattal. Valamint új vízpumpa beszerzésére is különítettek el összeget, hiszen a borvízkútnál lévő pumpa gyakran ég ki, szükséges a cseréje.

Hozzászólások