Hirmondo

Ismét Részvételi Költségvetés

Négy nyertese mellé újabb győzteseket keres Kézdivásárhely önkormányzata a Részvételi Költségvetés elnevezésű pályázatban, amelynek elsődleges lényege bekapcsolni a lakosságot is városfejlesztésbe: a lakók által tett javaslat anyagi részét és a kivitelezést az önkormányzat vállalja fel. A pályázásra tegnaptól van lehetőség, a bp.kezdi.ro oldalon.

A szabályzat szerint a helyi tanács minden évben elfogad egy keretösszeget a beruházásoknál, amelyet magánszemélyek vagy egyesületek pályázhatnak meg. Továbbá, a Részvételi Költségvetés olyan kezdeményezéseket foglalhat magába, amelyek a lakóktól jönnek, és nem képezik az önkormányzat beruházási tervének a részét. Emellett egy lehetőség arra, hogy bármelyik 18. életévét betöltő lakos kezdeményezőként szubjektíven, de a közérdeket képviselve tegyen le javaslatokat a hivatal asztalára. A kezdeményező nem csak javasol, hanem költségvetéssel és látványtervvel ellátott pályázatot kell leadjon, világossá kell tegye, hova, miként akarja megvalósítani azt, mi célt szolgál a pályázata és milyen pozitív hatással lesz a város életére. A pályázat szűrésen megy át, amelyből kiderül, hogy jogilag és technikailag kivitelezhető-e.

Összesen hat kategóriában lehet javaslatot benyújtani:

– utcai infrastruktúra: sétányok, járdák, terek és gyalogosövezetek;

– közterületek, köztéri bútorzat rendezése;

– zöldövezetek, játszóterek és közterületek rendezése (köztéri bútorzat, közvilágítás stb.);

– mobilitás, akadálymentesítés és biztonságos közlekedés (közlekedést szolgáló utak javítása, hozzáférhetőség növelése fogyatékkal élők számára, videós megfigyelő rendszerek stb.);

– oktatási és kulturális infrastruktúra;

– Smart City, digitális város.

Egy kategóriában, egy személy, csak egy javaslatot nyújthat be a Részvételi Költségvetés online felületén. Amint az ötletgazda a pályázatot benyújtotta, együtt fog dolgozni az önkormányzat felelősével. Csak a lakók által leadott szavaztok számítanak, és a legtöbb szavazatot kapó projektek kerülnek be a költségvetésbe. Az idei költségvetésben 100.000 lej különítettek el, egy projektre maximálisan 50.000 lej kérhető, de támogató – szponzoráció gyanánt – tehet még hozzá pénzt, szponzorszerződéssel.

Hozzászólások