Hirmondo

Iskolakezdés sok bizonytalansággal

Iskolakezdés sok bizonytalansággal

Annak idején derült égből villámcsapásként érte az iskolába járó gyerekeket és tanárokat, hogy egyik napról a másikra online kellett tovább folytatni az oktatást. A rossz hír, hogy most sem ígérkezik fényesnek a helyzet. A kézdiszentléleki Apor István Általános Iskola igazgatója, Rancz Elemér elmondása szerint a legjobb az lenne, ha az oktatás a tanulók jelenlétével kezdődne, de ez nem rajta múlik.

Hirdetés
Hirdetés

– Hogyan készülnek az új tanévre?

– Teljes gőzzel. Minden variációra fel vagyunk készülve, a lehetőségekhez mérten: a tantermek tekintetében és elektronikus eszközök beszerzése terén is.

– Mi az, ami nehézséget okoz?

– Nehézség elsősorban az, hogy nem tudunk előre gondolkodni, nincsenek hosszú távú tervekre lehetőségeink, beláthatatlan mind a közeli, mind a távoli jövő, ami előtt állunk. A felénk irányuló elvárás megvan, de nem kapunk rá kellő anyagi támogatást, nekünk kell kilobbiznunk mindent. Ettől eltérően a körülményekhez képest a helyzet magaslatán állunk.

– Hogyan fognak védekezni a vírus ellen?

– Minden előírást igyekszünk betartani, akárcsak a felkészítők idején. Vannak eszközeink, a továbbiak beszerzése folyamatban van. Minden téren igyekszünk óvatosak és elővigyázatosak lenni.

– Milyen volt az elmúlt félév, hogyan dolgoztak együtt a gyerekekkel?

– Az elmúlt félév tele volt kihívásokkal, újabbnál újabb dolgokkal, de úgy érzem, kellőképpen vettük az akadályokat. Bár váratlanul ért ez a helyzet, nem volt saját oktatási platformunk, a kollégáim kihozták a helyzetből a maximumot. A tanítók és osztályfőnökök folyamatosan kapcsolatban álltak a gyerekekkel. Nem volt könnyű, hiszen hol a szolgáltatás volt akadályozva, hol az eszközök hiányoztak, de tettük a dolgunkat. Erre jó bizonyíték az országos felmérés eredménye. Ezúton is gratulálok diákjaimnak, tanárkollégáimnak egyaránt!

– Ha azt mondom, hogy online oktatás, mi jut róla eszébe az előző félév alapján?

– Az online oktatás egy szükségmegoldás, amit, úgy gondolom, senki nem akart, és nem is szívesen végzett. Lehet alkalmazni, használni, és mint segítség, a diákoknak szükségszerű, de nem ez az alapformátum.

– Piros, sárga és zöld színű forgatókönyveket állítottak az oktatás mikéntjére, az aktuális vírushelyzettől függően. Önnek mi a véleménye erről?

– Őszintén, nem tudom kommentálni. Sajnos folyamatosan ellentmondásokba ütközünk, napról napra változnak az előírások, az elvárások. Én személy szerint kitartok amellett, hogy az oktatást kezdjük meg a tanulók jelenlétével, de ennek lehetősége nem rajtam áll.

– Az oktatástól eltekintve hogyan látja a jövőt?

– Semmi nem lesz többé már olyan, mint a járvány előtt volt. Félünk kezet fogni, egymást megölelni. Más téren el vagyok bizonytalanodva, ami a közös jövőnket illeti. Nem csodálkozom, ha fiataljaink külföldre „menekülnek” a kilátástalanság elől.

Hozzászólások