Hirmondo

Idén is segítik a turizmust

Idén is segítik a turizmust

Áprilisi soros ülésén fogadta el a város büdzséjét Kovászna Város Tanácsa. A bevételi oldalon 41,9 millió lejjel számolnak, a kiadásokén pedig 46,2 millió lej szerepel. A tavalyi költségvetési többlet értéke 4,2 millió lej. A költségvetés néhány tételét részletezte lapunknak Gyerő József, Kovászna város polgármestere.

– Úgy próbáltuk összeállítani a költségvetést, hogy reálisan néztük a dolgokat. Egyfelől beazonosítottuk a rövid és hosszú távú szükségleteinket, másfelől pedig prioritási sorrendet állítottunk fel – kezdte el a polgármester.

Azt a költségvetési tervet, amit összeállítottak, a tanács kisebb-nagyobb módosítási javaslatokkal elfogadta. Ebben a helyzetben, ez a legjobb költségvetés – mondta az elöljáró, hozzátéve, hogy igyekeznek új pályázatokat, új forrásokat bevonzani a városkasszába, mert kimondottan a helyi jövedelemből nagyobb beruházások kivitelezése nem lehetséges.

– Nem büszkélkedhetünk az utóbbi évek legnagyobb költségvetésével, de nem is mondhatjuk azt, hogy működésbeli gondokkal küszködnénk. Le vannak födve mindazon működési költségek, amelyek egy önkormányzatot terhelnek. És természetesen félre is tettünk, és próbálunk figyelni a fejlesztésekre is – tette hozzá.

Már elkezdett projekteket folytatnak

– Tavaly elkezdtünk néhány beruházást, amelyet adott bürokratikus vagy pandémikus útvesztők miatt nem tudtunk kivitelezni. Így folytatjuk idén a 11 utcás pályázat munkálatait, amely összköltségének 2%-át kell az önkormányzatnak bevállalnia, plusz az esedékes el nem számolható költségeket.

Az öt parkolós projekt is átcsúszott idénre, amelyet saját költségvetésből finanszíroznak. Itt öt lakótelepi parkoló felújítása a cél, kettő a Szabadság utcában, további 1-1 pedig az Ady Endre, a Ștefan cel Mare utcákban és a Bethlen Gábor sétány mentén.

– A tavalyi beruházási listán is szerepelt már egy ANL tömbház építése. Megrendeltük már a megvalósíthatósági tanulmányt egy szakcégtől. Ezt fel kell majd terjeszteni az ügynökséghez, majd ők végzik a tervezési munkálatok közbeszerzését és a kivitelezést – tette hozzá.

A polgármesteri hivatalnak kell vállalnia a parkoló megépítését.  

Csomakőrös prioritást élvez

Részben helyi költségvetésből szeretnék kivitelezni az egyik legfontosabb projektet, amely nem más, mint a csomakőrösi szennyvízhálózat kiépítése.

– Erre van már egy nyertes pályázatunk a PNDL2-nél, viszont ez a terv egy 2016-os megvalósíthatósági tanulmányra épül, aminek a pénzbeli mutatói az akkori árakat tükrözik. Időközben emelkedett a minimálbér az építkezési szektorban, illetve az árak is növekedtek. Oda jutottunk, hogy amikor megkötötték a támogatási szerződést, illetve utólagosan aktualizáltuk az előtanulmányt, majd megrendeltük és kifizettük a műszaki tervet, a pénzügyi mutatók elképesztő módon megnőttek – részletezte az elöljáró.

Az elején úgy tervezték, a projektet kb. 90%-ban a kormány támogatja majd, ma már 50%-os önrész felvállalását feltételezi a projekt.

– Nagyon fontos azonban ezt véghezvinni, mivel Kőrösön a talajvíz nagyon magasan áll, így nem járható út az, hogy a lakók szennyvízgödröket ássanak. Az idén szeretnénk már licitálni a munkálatokat, hiszen a műszaki tervet már megrendeltük, kifizettük – emelte ki a projekt fontosságát Gyerő.

Vajnafalván is van munka bőven

Az egyik vajnafalvi probléma, amit ki szeretnének küszöbölni, az a közlekedési és gyalogos infrastruktúra állapota, az Eminescu utca két oldalán található járdák ugyanis nagyon rossz állapotban vannak.

– Ennek kapcsán két lehetőség merült fel a tanácsülésen. Én javasoltam, hogy az idén vállaljuk fel a hegymenet irányában jobb felől található járdát, összekötnénk a hősök tere és ifjúsági park közötti szakaszt, és így kiépülne a városközponttól fel a Tündérvölgyig a megfelelő gyalogos út. A vajnafalvi tanácsosok részéről jött egy megjegyzés, miszerint a hegymenet bal oldalán lévő vízvezetéket kellene kicserélni, mivel nyomás gondok vannak. Végül is arra jutottunk, hogy idén bevállaljuk a jobb felét, amennyiben a vízszolgáltató nem javítja ki a problémát, akkor jövőben vállaljuk első lépésben az elosztóvezeték kicserélését és a járda felújítását. Ez a projekt is helyi költségekből valósulna meg, elég nagy, viszont fontos tétele a költségvetésnek – magyarázta a polgármester.

Kisebb beruházások, nem látható projektek

– Szeretnénk vásárolni a polgármesteri hivatal számára is néhány olyan dolgot, amelyek elengedhetetlenek a munkavégzés során. Ilyenek például a multifunkcionális irodafelszerelések, nyomtatók stb. Illetve szükségünk van egy új autóra is, egy Dacia Logant szeretnénk vásárolni – mondta el Gyerő.

Hozzátette, a helyi önkéntes tűzoltók felszerelését is bővítenék. Egy automata lélegeztető-gépet akarnak vásárolni, amely bevetések esetén hasznára lesz majd az életmentőknek. A polgármester kiemelte, vannak olyan költséges projektjei az önkormányzatnak, amelyek az első lépéseknél a polgárok számára nem láthatók, azonban egy-egy pályázathoz, fejlesztéshez elengedhetetlenek. Ilyenek azok a dokumentációk, tanulmányok, amelyek minden beruházás alapját képezik.

Természetesen nincs még kőbe vésve

Gyerő József polgármester kiemelte, ez még egy részleges beruházási lista. A tavalyi év megmutatta, hogy a pandémiás helyzet változásától függően a prioritások könnyen változhatnak.

– A tavalyi járványügyi helyzet nagyban befolyásolta a költségvetésünket is, hiszen a turizmus hosszú időre megállt. A turizmus által generált kieséssel az idén is számolunk, illetve azzal is, hogy amennyire a törvényes keretek lehetővé teszik, akkor adókedvezményekben is kell részesítenünk a turisztikában érdekelteket. Tavaly is ítéltünk milliós nagyságrendű adókedvezményeket, és ugyanezt megtesszük az idén is.

Hozzászólások