Hirmondo

Húsvétra hangolódtak

Húsvétra hangolódtak

Kovásznán múlt héten két rendezvénnyel is bekapcsolódtak a húsvéti ünnepségbe. Nagycsütörtökön a helyi vallástanárnők szerveztek húsvéti vetélkedőt a református diákoknak, míg pénteken az RMDSZ Kovásznai Nőszervezete rendezett pirostojás-kereső megmozdulást az óvodásoknak.

Csütörtökön a Kovásznai Művelődési Központban az 5–12. osztályos diákok mérettek meg a számukra rendezett vallásvetélkedőn. Molnár Erzsébet vallástanárnő lapunknak elmondta: az első alkalommal megrendezett verseny célja, hogy a fiatalok ráhangolódjanak a húsvétra, és játékos módon, bibliai ismereteik segítségével bizonyítsák rátermettségüket a vetélkedőn.

A rendezvényen részt vettek a helyi református egyházak képviselői. Rövid áhítatot tartott Balogh Zoltán esperes, Vajna János pedig zenés műsorral örvendeztette meg a jelenlévőket. A megmérettetésen résztvevő fiataloknak a Jézus passióját felelevenítő, különböző állomásokon kellett végigmenniük. Az 5–8. osztályosok versenyét a 6. C osztály csapata nyerte, őket a 6. B és az 5. B követte. A 9–12-esek közül legjobbnak a 10. B bizonyult, második a 9. C, míg harmadik a 12. D csapata lett.

Pénteken mintegy száz óvodás lepte el a központi parkot, ahol az RMDSZ Kovásznai Nőszervezete a helyi RMDSZ-szel közösen húsvéti tojáskeresést rendezett. Az apróknak a szervezők által elrejtett piros tojásokat és csokinyuszikat kellett megkeresniük, emellett játszhattak és táncolhattak. Kérdésünkre Bodó Enikő, a nőszervezet elnöke elmondta: a kicsik létszámából ítélve sikeres volt az akció, amelyet jövőben is megrendeznének.

Ezt megelőzően a nőszervezet tojásírás-oktatást is tartott. „A következő megmozdulásunk anyák napján, május első vasárnapján esedékes, amikor szegfűvel köszöntjük a kórházban levő anyukákat” – mondta a nőszervezeti elnök.

Hozzászólások