Hirmondo

Honlap a vállalkozásokért

Honlap a vállalkozásokért

Az Invest In Târgu Secuiesc-projekt célja, hogy egy részletes, adatokkal bőven ellátott weboldalon keresztül minél több vállalkozót vonzanak be Kézdivásárhelyre – foglalta össze Szöllősi Tamás, a helyi ipari parkot működtető kft. vezérigazgatója az elhangzottakat a városnapok alkalmával.

 

A megbeszélésen elhangzott, hogy a két ipari parkot 2016-ban adták át használatba, de csak a napokban kaphatta meg a minisztériumtól az ipari park minősítést, azt megelőzően ipari telepként szerepelt.

A nagyobb ipari park az egykori IFET területén 7.28 hektáron fekszik, 4 ipari csarnokkal rendelkezik, míg a másiknak az egykori ülepítő állomás területe ad otthont 6,49 hektár területen, két ipari csarnokkal.

Szöllősi elmondta: jelenleg mind a hat csarnok bérbe van adva, három befektetővel pedig szerződést írtak alá a területre. Fontos megjegyezni, hogy jelenleg csak két cég foglalkoztak embereket az ipari parkban, a többi bérlő még a technikai beszerzésnél tart.

Az ipari parkokat működtető kft. hivatalos kommunikációs felülete az ITG, vagyis Invest In Târgu Secuiesc weblap (investintargusecuiesc.ro), amit a továbbiakban egyfajta üzleti oldalként működtetnének azzal a céllal, hogy megtalálják a Kézdivásárhelyen megtelepedni kívánó vállalkozókat.

Emellett az oldalon megtalálhatóak a szolgáltatások, gyártók stb. elérhetőségei, ugyanakkor állásajánlatok, hirdetések is közzé tehetőek a felületen, továbbá a vállalkozó is megtalálja mindazt, amire szüksége van a cég működéséhez.

Hozzászólások