Hirmondo

Heten képességvizsgáznak

Heten képességvizsgáznak

Gál Zsuzsannával, a Bem József Általános Iskola igazgatójával iskolafelújításról, képességvizsgáról és online oktatásról beszélgettünk.

Az iskola tetőszerkezetének felújítása és az épület szigetelése kapcsán optimista az intézményvezető. „Bízom benne, hogy a munkával időben végeznek, és az őszi iskolakezdésig az osztálytermek kimeszelése is megtörténhet”, fejezte ki reményét.

Beszélgetésünkkor a nyolcadikosok matematikafelkészítőn voltak éppen. „Hét végzősünk naponta 9-től délig felkészítőkön vesz részt. A képességvizsgát ugyancsak intézményünkben rendezzük, erre az előírásoknak megfelelően készültünk”, hangsúlyozta. A tanévzárás is zökkenőmentesen történik, tudtuk meg az intézményvezetőtől. „Csupán néhány problémás esetet kell megvizsgálnunk a tanév végéig, hiszen vannak diákjaink, akik valamilyen okból nem tudtak részt venni az online órákon.”

Hirdetés
Hirdetés

Az intézményvezető bízik abban, hogy ősztől a megszokott módon, az iskolában kezdhetik a tanévet. „Vannak gyerekek, akik az iskolában is jól teljesítettek, és az online tanulás is megy nekük. Ugyanakkor, azoknak, akik az iskolában tanulási nehézségekel küzdöttek, nehéz az online oktatás. Úgy vélem, a Zoom-applikáción történő oktatás nehézkesebb, mint amikor a folyamat az osztályban történik”, vélekedett. Emellett az online oktatáshoz szükséges technikai felszereltség sem áll minden diák rendelkezésére. „Próbáltunk segíteni, például a helyi tanáccsal karöltve egy ötödikes diáknak internet-hozzáférést biztosítottunk, illetve intézményünk laptopot kölcsönzött neki. Ugyanakkor úgy vélem, egy vagy két okostelefon a családban és az internet-hozzáférés édeskevés a gördülőmentes online oktatáshoz”, summázott az intézményvezető.

Hozzászólások