Hirmondo

Helyben toporgunk

Helyben toporgunk

Hiába van pénz, az elköltése egyre nehezebb. Az elektronikus közbeszerzési eljárás, a különböző engedélyek kibocsátásához szükséges utánjárás az, ami egy önkormányzat erejét és idejét felemészti, így elég nehéz ilyen körülmények között dolgozni. Páll Endre kézdiszentkereszti polgármesterrel az elmúlt évet értékeltük ki, és az idei tervekről érdeklődtünk.

 – Mivel foglalkoztak az elmúlt évben?

– Kell tudni, hogy a legnehezebb a bürokráciával felvenni a harcot, nem a munkával van a gond. Minden egyes közbeszerzés vagy vásárlás meg kell jelenjen a SEAP-rendszerben (elektronikus közbeszerzési honlap – szerk.), rengeteg vesződés van ezzel. Mondok egy tényleges példát: megvásároltunk a volt termelő szövetkezetnél egy asztalosműhelyt, és annyira nem tudtunk menni immár három éve, hogy az évekkel ezelőtt leégett részét lebontsuk, nemhogy az építkezési engedélyt beszerezzük. A pénzt minden évben elkülönítjük, de helyben toporgunk. Ott egyébként egy garázst építenénk az önkormányzat tulajdonában levő erőgépeknek, ezek most a szabad ég alatt állnak. Ha a későbbiekben tudnánk vásárolni egy tűzoltóautót, akkor azt is ott tartanánk, mivel egy hasonló, viszonylag kemény télen a víz belefagy a tartályba, és úgy nem lehet használni. Voltak persze megvalósítások is, hiszen sikerült átadni a sportöltözőt, és Bélafalván szabályoztuk a Csere-patakát. Erre azért volt szükség, mert esőzéskor járhatatlanná tette a falu egy részét. Kívül-belül felújítottuk a bélafalvi és polyáni kultúrotthonokat, székeket, konyhai bútorzatot és edényeket vásároltunk, megoldottuk a központi fűtést. Új kutakat fúrattunk a kézdiszentkereszti iskolának, ez a sportöltöző szomszédságában van, a víz elvezetése így elég bajos volt. A távolság nem véletlen: korábban az óvoda udvarán fúrattunk kutat, aminek kezdetben jó hozama volt, de aztán elapadt, ezért kénytelenek voltunk más forrás után nézni. Mindezek mellett folyamatosan javítottuk a közvilágítást, energiatakarékos égőket szereltünk fel, és szem előtt tartva, hogy a lakosság a mezőgazdaságból él, a mezei utakat is rendszeresen karbantartottuk.

 – Partnerségük van Esztelnekkel, közösen akarják megoldani a vízhálózat kiépítését, illetve itt, Kézdiszentkereszten a csatornarendszert is ki kell építeni. Ezzel hogyan állnak?

– Érdekes, hogy bár a két község útjai szétváltak, mégis egy-egy ilyen gond összehoz. Ugyanis a pályázati rendszer nem teszi lehetővé, hogy a kétezres lélekszámnál kisebb községek finanszírozáshoz jussanak, ez pedig Esztelnekre és Kézdiszentkeresztre is érvényes. Így a járható út a szövetkezés volt, egyesületet hoztunk létre, elkészítettük a tervet. Most arra várunk, hogy megnyissák az első negyedévi pályázati szessziót, hogy be tudjuk nyújtani az iratcsomót. Még hiányzik pár dokumentum, és itt vissza tudnék kanyarodni oda, ahol a nehézségeinkről beszéltem. Tegyem hozzá, hogy egy kétélű fegyver van most a kezünkben, ugyanis párhuzamosan készítjük a tervet a mellékutcák aszfaltozására. Nem tudjuk, hogy a vizes-csatornás projekt mikor fut révbe, és emiatt az utcák korszerűsítése is kérdéseket vet fel. Érdemes-e most aszfaltozni azért, hogy két év után fel kelljen azt törni? Érdemes-e vajon várni a vizes projektre esetleg öt évig – és eddig ne aszfaltozni, sáros utakon járni? Mi tudjuk, hogy először a csatornázás kell meglegyen, viszont a lakosság türelmével sem akarunk visszaélni. Így olyan megoldást keresünk, hogy a pénzt ne dobjuk ki hiába az ablakon.

 – Milyen terveik vannak?

– Elkészült a főút melletti csorgó lefödése, de ezt nem tudjuk a helyére tenni, mert nincs meg az engedélyünk. A Zsidó utca korszerűsítését a korábban említettek mellett meg szeretnénk oldani, remélem, erre idén sor kerülhet. Megvan az engedély, most már folyamatban van a közbeszerzés.

Ez mellett – és szem előtt tartva a csatornázási projektünket – olyan utcákban aszfaltoznánk, amelyek kellőképpen szélesek ahhoz, hogy a későbbiekben ne kelljen feltörni, így Bélafalván az Alsóközépszerben és Felsőközépszerben, Polyánban a Borvíz utca egy részében és a Falualja nevű részen – egészen a temetőig – aszfaltoznánk.

Sok esetben az is hátráltat, hogy az önkormányzati tulajdon sem egyértelműen tiszta, hiányosak a telekkönyvek, vagy éppen nincs is bizonylatunk. Említeném az óvoda előtti kis területet, amely elé új kerítést szeretnénk állítani, ami már sajnos befektetésnek minősül. Mindaddig nem tudjuk ezt kivitelezni, míg a terület tulajdonjoga nincs tisztázva. Bélafalván parkosítani szeretnénk, ez az iskola és a Kurtapatak felé vezető út által behatárolt területen, a kopjafa körüli részen van. A tavaly tisztáztuk a területet, remélem, a parkosítás is meglesz. Idén felújítjuk a bélafalvi és a kézdiszentkereszti buszmegállókat, rendezzük és parkosítjuk a polyáni kultúrotthon környékét. Fel szeretnénk újítani a járdákat, mind Polyánban, mind Bélafalván, néhány helyen újakat építeni, a Felszegben lakó gyerek számára egy játszóteret szeretnénk kialakítani.

Hozzászólások