Hirmondo

Három napig állt a bál

Három napig állt a bál

Háromnapos faluünnepséget tartottak Árkoson. Pénteken a fiataloké volt a főszerep, szombaton könyvbemutatóra, makettátadásra és környékbeli tehetségek bemutatkozására került sor, vasárnap pedig a fúvószenekaroktól volt hangos a falu.

Hirdetés
Hirdetés

„Büszkén és örömmel tudom mondani, hogy egy jó együttműködés gyümölcse a falunapok, hiszen a szervezés gerincét az önkormányzat mellett az Árkosi Ifjúsági Szervezet képezte. Az ifjak szerettek volna szüreti bált, mi pedig falunapot szervezni, így találkozott a két elképzelés” – mondta el lapunknak Máthé Árpád, Árkos község polgármestere.

 

A péntek az ÁRISZ-é
Az idén megalakult Árkosi Ifjúsági Szervezet (ÁRISZ) mintegy harminc lelkes tagja pénteken csapatösszerázó versenyeket szervezett a helyi kultúrotthonban, számolt be lapunknak Ürmösi-Incze Hunor. Az ifjúsági szervezet vezetője érdeklődésünkre elmondta: az árkosi ifjúság évközben is igencsak aktívnak bizonyult, szerveztek jótékonysági és környezetvédelmi akciókat, túrát és bált is. A faluünnepség első napján a csapatépítő vetélkedőt követően a fiatalok feldíszítették és előkészítették a kultúrotthont a szombati szüreti bálra, majd este a kovásznai PinceBand koncertjén és az árkosi DJ Ernő muzsikájára buliztak.

 

Ünnepi megnyitó
A szombati programsorozat 10 órakor kezdődött a fiatalok szüreti felvonulásával. Az árkosiak szekéren és lóháton indultak el a környező településekre, hogy meghívják a fiatalokat az esti bálra. A lábtenisz-bajnokság érdeklődés hiányában elmaradt, így a következő programpontot a hivatalos megnyitóünnepség képezte 13 órától. A himnusz eléneklése után Máthé Árpád polgármester szólt a jelenlévőkhöz. „A falu pragmatikusan is ünneplőbe öltözött, ugyanis hogyha büszkén kijelenthetek valamit, akkor az az, hogy a baloldali mellékutcája ünneplő aszfaltruhát vett magára, amely nem kis eredmény egy ekkora közösség életében” – emelte ki. Hozzátette: ezek a látványos előmenetelek mit sem érnek, ha nincs egy olyan felnövekvő nemzedék, akinek és akiért ezeket a dolgokat megvalósíthatják. Büszkeségét és köszönetét fejezte ki az ÁRISZ-nak, köszöntötte a testvértelepülési találkozóra érkezett három magyarországi település küldöttségét: Magyarbánhegyes polgármester asszonyát, Sódarné Varga Gyöngyit, Polány polgármesterét, Ellenberger Tamást, illetve a Mezőtúrról érkezett Vasas István önkormányzati képviselőt. Emléklapokat adott át nekik, Sódarné és Vasas István köszöntőjét követően pedig Bíró Attila unitárius lelkész áldását adta az ünnepségre.

 

Színpadi előadások
Az ünnepi megnyitót követően a helyi fúvószenekar foglalta el a színpadot, ünnepi műsorukkal színesítve a palettát. Őket Barabás Bea árkosi és Sánta Máté sepsiszentgyörgyi táncosok előadása követte, akiktől többek között bécsi keringőt, paso doble-t, illetve jive-ot láthatott a közönség. A sepsiszentgyörgyi Zöldi Larától, a Madách Színház tagjától ismert magyar és amerikai popdalokon kívül saját szerzeményeket is hallhattunk. Az árkosi fiatalok énekes-táncos műsora után a helyi Máthé Zsolt Mihály retróslágerekkel szórakoztatta a jelenlévőket. Őt a Marcali 3 Tenor musical- és operettműsora követte, végül 21.30-kor Delhusa Gjon lépett színpadra.

 

Könyvbemutató és makettátadás
Szombaton könyvbemutatóra és makettátadásra is sor került. A községháza dísztermébe összegyűlő közönség megismerhette az El a hontalanságba – az 1916-os román betörés az unitárius egyházi forrásokban című könyvet, melyet az egyik társszerző, Márk Attila mutatott be. Szerzőtársaival, Gidó Csabával és Pál Jánossal az 1916-os eseményeket tárták fel egyházi feljegyzések alapján. A közönség nem csak egy átfogó könyvbemutatót hallgathatott végig, hanem egy kis történelmi ismertetőt is, illetve képeket is megnézhetett, amelyek a háború idején térségünkben készültek. A bemutató után Kiss Ernő bocsátotta közszemlére makettjeit. A község korábbi polgármestere 2018-ban az unitárius erődtemplom makettjét ajándékozta a falu számára, ezúttal pedig a községháza miniatűr változatát készítette el.

Fúvóstalálkozó
A szombati napot az ifjúsági szervezet által tető alá hozott szüreti bál, illetve tábortűz zárta. Vasárnap fúvószenekari találkozót tartottak. Az árkosiak mellett fellépett a kálnoki, mikóújfalui, nagybaconi, lécfalvi, illetve gidófalvi banda is. A zenekarok felvonultak a községben, majd a kultúrotthon udvarán gyülekeztek. A magyar és székely himnusz eléneklése után a polgármester szólt a jelenlévőkhöz, majd megkoszorúzták a Végh Benjamin Kultúrotthon udvarán álló, az elhunyt árkosi fúvósok emlékére állított kopjafát. Ezt követően pedig minden zenekar bemutatkozott, illetve közös zenélésre került sor. <<

Bartok Barbara

Hozzászólások