Hirmondo

Harmincmilliót igényelnek

Harmincmilliót igényelnek

A kormányválsághoz vezető Anghel Saligny-tervben Kézdivásárhely is szeretne részt venni. A város­atyák rendkívüli tanácsülésen fogadták el a több utca felújításával járó vidékfejlesztési projekthez szükséges elvi döntést.

A testületnek olyan projektekről kellett döntenie, ami lehetővé teszi az önkormányzatnak, hogy társuljon az Anghel Saligny Vidékfejlesztési Program által nyújtott lehetőségekhez. A részletekről Bokor Tibor polgármestert kérdeztük.

Hirdetés
Hirdetés

„Nyolc utca és egy, Kézdivásárhelyt és Kézdiszentléleket összekötő bicikliút építésére állítottunk össze dokumentációt. Nyilván, hogy ez utóbbi esetében csak a város területén futó bicikliútról beszélhetünk. November 8-a volt a határidő, addigra ennyi tervet sikerült készíteni, mert nem akartuk utolsó pillanatra hagyni a feltöltést, nehogy az informatikai rendszer megtréfáljon. Értékben a tervek 30 millió lejre rúgnak, az önkormányzat önrésze mindössze 800 ezer lej lenne” – magyarázta a sietség okát az elöljáró, aki kérésünkre tételesen felsorolta, milyen utcák felújítására gondoltak.

Az egyik az az út, ami a Csernátoni mögött halad végig, és bár többször megígérték, nem tudták eddig a felújítását megvalósítani. A másik beruházás a Kanta utca lenne, ott viszont annak a cég, amelyik az Ady Endrében csatornahálózatot épít ki, a Kantában is el kellene végeznie először ezt a munkálatot. Ezen a helyen az Ady Endre utcától a Nepomuki-kápolna előtt levő hídig aszfalt kerülne. „A Matkó István, Bod Péter utcákba a műemlékvédelmi elvárások miatt kockakövezés lenne, a tervekben szerepel a Kert utca aszfaltozása, a Temető utca kockakövezése, a Tavasz és a Nagy Mózes utcák, illetve az ezekből nyíló 59.–62. szám közötti udvarterek rehabilitálása, az Iskola utca teljes felújítása” – magyarázta az elöljáró, aki annak is tudatában van, hogy harmincmillió lejt nem fognak kapni.

„A Kézdivásárhely méretű települések legtöbb tízmillió lejt kaphatnak, ennek ellenére mi úgy gondoltuk, hogy több pályázatot nyújtunk be azért, hogy ha valamelyikben formai vagy egyéb hibát találnak, akkor még mindig legyen aduász a tarsolyunkban. Reménykedünk abban is, hogy minden település nem nyújt be annyi pályázatot, amennyit tehetne, így a programban esetleg marad pluszpénz, amit feloszthatnak. Nyilván azzal is számolunk, hogy a licitek után is maradhat pluszpénz, ha a munkálatra alacsonyabb ajánlatot kapunk, ami ismét segítene rajtunk” – mérlegelt Bokor Tibor, aki szerint a legkritikusabb állapotban levő utakat választották ki a város területén.

Ezeken kívül vannak még problémás részek, a tömbházak esetében mindig oda koncentrálnak, ahol nagyobb a lakosság sűrűsége. „Az is igaz, hogy emiatt elhanyagoltuk a város főterét, de lassan a végére jutunk. A Csernátoni út mögött van egy nagyobb tér, ami sürgős rendezésre szorul, illetve az a zóna, ahová a második inkubátorházat szeretnénk építeni. Ebben az esetben azt várjuk, hogy kezdődjön meg az építkezés, s akkor ott is rendezzük a városrészt” – summázott a céhes város polgármestere.

Hozzászólások